h i r d e t é s

"Ez nem pénzkérdés, ahogyan sohasem volt az" - üzente Fucsovics és Babos

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

"Ez nem pénzkérdés, ahogyan sohasem volt az" - üzente Fucsovics és Babos

2019. január 13. - 13:14

"Tekintettel arra, hogy a szeptemberi közleményünk kiváltó okai mit sem változtak, az akkor megfogalmazott álláspontunk továbbra is érvényben van" - közölte a Facebookon a két teniszező.

Forrás: Fucsovics Marci / Facebook

A Népszava korábban megírta: a teniszszövetséggel (MTSZ) való vitájának rendeződése esetén örömmel játszana a februári Davis Kupa-selejtezőben Fucsovics Márton, aki pályafutása legsikeresebb évét hagyta maga mögött. A világranglistán karriercsúccsal 36. magyar játékos korábban úgy fogalmazott, hogy Doha, Sydney és az Australian Open után szabad a hete február elején, így ha megoldódik a konfliktus, akkor a válogatottal tart Frankfurtba a németek elleni párharcra.    Fucsovics és Babos vitája a magyar szövetséggel augusztus végén, egy Fucsovicstól érkező nyílt levéllel kezdődött, melynek megjelenése után Babos Tímea is kiállt a sportoló mellett. Az MTSZ egy hosszabb közleményben reagált, majd az Országos Mediációs Egyesület segítségét kérte annak érdekében, hogy rendezze vitáját a teniszezőkkel.  

Azonban ez kútba esni látszik, Fucsovics Márton és a Babos Tímea közös üzenetben fogalmazta meg álláspontját. 

Tény, hogy az elmúlt hetekben Juhász Gábor sportigazgató úr mindkettőnknek jelentős összegű ajánlatot tett a Magyar Tenisz Szövetség nevében a februári Fed-kupa, illetve Davis-kupa találkozókon való szereplésért. Az ajánlatot tisztelettel fogadtuk, de attól tartunk, a Magyar Tenisz Szövetség vezetése nem akarja megérteni, hogy nem a pénz miatt fordítottunk hátat ennek a szövetségnek. Ez nem pénzkérdés, ahogyan sohasem volt az. Februárban tehát nem játszunk a Fed-kupában, illetve a Davis-kupában.

nepszava.hu