h i r d e t é s

Fehéroroszország katonákat vezényelt a nyugati határra

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Fehéroroszország katonákat vezényelt a nyugati határra

2020. augusztus 19. - 06:08

Belarusz katonai egységeket vezényelt a nyugati határára válaszul a külföldi kormányoknak a fehérorosz belpolitikai helyzettel kapcsolatos nyilatkozataira – jelentette be Aljakszandr Lukasenka elnök kedden az állami televízióban közvetített beszédében.

A kép illusztráció! - Forrás: LRT

A hivatalban lévő államfő szerint a csapatok teljes készültségben vannak, és készek teljesíteni a kötelességüket – írja az MTI.

Lukasenka hatalomátvételi kísérletnek minősítette a Szvjatlana Cihanouszkaja ellenzéki elnökjelölt által javasolt ellenzéki koordinációs tanács létrehozását, és válaszlépéseket helyezett kilátásba. Az országban százezres tüntetések törtek ki a választások után, amit Lukasenka a hivatalos eredmények szerint toronymagasan megnyert, de sokan választási csalás vádjával illették.

A Belta állami hírügynökség a minszki védelmi tárcára hivatkozva korábban közölte, hogy tervezett repüléseket hajtottak végre a határ mentén a légtér védelme érdekében.