h i r d e t é s

Fekete tollú fehér madár

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Fekete tollú fehér madár

2020. október 24. - 08:51

Csodálatos film volt. 

Tanköztársaság. Így nevezik magukat. Ötvennégy napja tüntetnek, sztrájkolnak, ellenállnak a hatalom mesterkedéseinek az SZFE diákjai és tanárai. Közben órákat tartanak és hallgatnak, ott ahol lehet. Ahonnannem dobták ki őket, ahol nem sikerült lekapcsolni az áramot, a fűtést, leszerelni az internet kábelt. Sőt! Vissza is foglalták az Ódry Színpadot. Még nem szorulnak rá a Karácsony, Iványi Gábor által fölajánlott elhelyezési lehetőségekre.

Tanárok, diákok védik egymást. Fölfogták, hogy csak együtt, tömegben, összefogva, véd- és dacszövetséget alkotva tarthatnak ki.

Meddig? Ki tudja? Ki tudja, mit tervez a totálisan összezavarodott Orbán, aki katonát küldött rájuk, de erőszakkal egyelőre nem mer föllépni.

Fél a következményektől. Nemzetköziektől és hazaiaktól. Hogy egyszer csak megindul a nép. Mert, bár nem szokott, egy szikra is elég. Orbán elszámította magát. Nem először, de most alaposan. Nem számított ilyen tömeges és masszív ellenállásra. Lehet, hogy bepörög, és végül mégis parancsot ad az erőszakra. A Fidesz népszerűsége alaposan zuhan. Ez a kaotikus helyzet ellene dolgozik: a „Nagy Rendteremtő” két hónap alatt nem tud kezelni valamit? (Mondjuk, a járványt se. Az is egyre többek számára világos.)

A csicskások máris uszítják: éles lőszert ide! Horváth Balázs, Antall alkoholista belügyminisztere is lövetni akart a taxisblokád idején. Göncz papa állította le. De most az idióta, gyámság alatt lévő Áder ül a helyén. Bólogató Áder. A Bajusz. Ő kit fog leállítani?

Mégis: akkor mi lesz az Orbán által szított 2006-os zavargásokat, mint forradalmat leverő rendőri erőszak meséjével? Gyurcsánnyal, a Szemkilövővel? Ő is? Oda a mítosz!

Talán Merkel ez egyszer közbelép! Az esetleg már neki is sok lenne. Ettől függetlenül kérdés, hogyan lehet ebből a helyzetből kijönni. Mert Orbán nem fog engedni. Az a jelenleginél is nyíltabb – beismert – vereség lenne. Méghozzá példa nélküli.

A bírósággal ugyan (október 23-án – újabb balfogás) kimondatta, hogy a sztrájk törvénysértő, de ezt már minden érintett magasról leszarja. Ez már nyílt polgári engedetlenség az illegitimnek tekintett hatalomgyakorlással szemben.

Mit tehet még? Mert azt már nem játszhatja, hogy ehhez a kormánynak semmi köze, az egyetem belügye. Hiszen ők módosították az egyetem státuszát, ők nevezték ki a láncos kutyáikat az egyetem élére. A nőügyekkel, üzleti ügyekkel nem foglalkozó Orbán számára ez a játék kifújt. A legelvakultabb Fidesz-hívőkön kívül már senkit nem kábít el vele.

Talán bezáratja az egyetemet, és, mondjuk egy év múlva, új néven, új, engedelmes hallgatókkal, oktatókkal újranyittatja. Most, október 23-án (remek időzítés) a diákok felhívására húszezer ember tüntet, vonul békésen, a hirtelenjében megszigorított, az alkalomra szabott maszkviselési- és távolságtartási előírásokat betartva – ne adjunk okot a rendőri fellépésre! – a Műegyetemi rakparttól (emblematikus hely) a Vas utcáig.

Ekkora tömeget régen látott Pest! Sok ez, vagy kevés? Attól függ! Sok, ahhoz a maximum két-háromezerhez képest, akik rendszeresen felvonulnak. Kevés a Minszkben tüntető másfélmillióhoz, a Tel-Avivban tüntető kétszázötvenezerhez képest. Ők ráadásul hónapok óta az utcára vonulnak. Mégis, örüljünk ennyinek is!
A szervezők bölcsen felkérték az ellenzéki pártokat, hogy maradjanak távol. Igazuk volt. Még Gazsit se engedték oda. (Biztos nehezményezi.)

Csak Mécs Imrét, 56 és a demokrácia igazi ikonját, aki túl nyolcvanon, betegen is felszólal és demonstrál mellettük. Diákok zenélnek, tanár, műtősnő, beszél, tanúsítva, hogy itt már régen nem csak az SZFE sorsáról van szó.

Eközben Orbán a prostitúcióért, majd gyilkosságért elítélt Wittner Máriával az oldalán koszorúz. (Kinek ki a jelkép! Erről óhatatlanul a régi adoma jut eszembe: amikor Napóleon végnapjaiban a két legtehetségesebb adminisztrátora, az ekkor már ellene szervezkedő egykori ősellenségek, a botra támaszkodva sántikáló Talleyrand külügyminiszter és Fouché belügyminiszter – micsoda szenzáció! – karon fogva jelent meg egy fogadáson, valaki megszólalt: íme a bűn a gonoszságra támaszkodva!)

Orbán fő csicskásai pedig alcsicskásokat tüntetnek ki szakmányban. Mint a gyerekek a homokozóban: én császár vagyok, te tábornok.

És hirtelenjében még csatlakoznak egy Trump által kezdeményezett abortuszellenes nyilatkozathoz, melyet rajtuk kívül Kaczynski és Lukasenko írt alá. Jó kis csapat. Bár néhányan még hiányoznak. Türkök, törökök, oroszok.

Másra egyelőre nem futja.