h i r d e t é s

Felavatták az egykori főépítész síremlékét

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Felavatták az egykori főépítész síremlékét

2017. november 27. - 10:46

Családtagjai, barátai, tisztelői és tanítványainak maroknyi csoportja vett részt november 25-én délben a kecskeméti Köztemető Díszparcellájában Kerényi József Péter, Kecskemét egykori legendás főépítészének síremlék avatásán.  

A Kossuth-díjas építőművész, egyetemi tanár, a Magyar Művészeti Akadémia tagja 2016 márciusában, 76 éves korában hunyt el. Végakaratának megfelelően szeretett, őt befogadó városában lelt végső nyughelyre.  A csendes főhajtáson jelen volt a barát, Melocco Miklós Kossuth-díjas szobrászművész, a Nemzet Művésze is. Az egyedi szépségű és megrendítően nemes, de egyszerű emlékjelet Nagy Kristóf szobrászművész (Kecskemét korábban Európa- szerte híres fajátszótér- arculatának jellegzetes formálója) készítette. A tisztelgők sorában volt a két, Kerényi által haláláig folyamatosan figyelemmel kisért civil szervezet: az Európa Jövője Egyesület társelnöke, dr. Kriston Vízi József és a Kecskeméti Városszépítő Egyesület elnöke, Király József.