h i r d e t é s

Felhős, szeles időnk lesz

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Felhős, szeles időnk lesz

2017. október 08. - 05:46

Vasárnap változóan, helyenként erősen felhős lesz az ég, legfeljebb kisebb, eső zápor alakulhat ki. Az északnyugati szél élénk, időnként erős lesz. - írja az Időjárás.hu.

A folytatásban marad a változékony, hűvösebb időjárás.

Délelőtt változóan, helyenként erősen felhős lesz az ég, legfeljebb kisebb zápor alakulhat ki.

Délután változóan felhős lesz az ég, több-kevesebb időre kisüt a nap, számottevő csapadék már nem várható.

Élénk, helyenként erős lesz az északnyugati szél. 13, 18 fokra számíthatunk.

Hétfőn délelőtt a felhőátvonulásokból futó zápor alakulhat ki. Délután változóan, időnként erősen felhős lesz az ég, elszórtan kisebb eső, zápor alakulhat ki. Az északnyugati szél élénk, helyenként erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13, 18 fok között alakul.

Orvosmeteorológia

Vasárnap a nap nagy részében nem kell fronthatással számolni, majd az esti órákra északnyugat felől kettősfront közelít. - írja a meteoklinika.hu.

A frontokra érzékenyebbek gyengébb migrént, illetve görcsös fejfájást is tapasztalhatnak. Ebben az esetben igyon meg napközben egy csésze borsmenta-citromfű keverékéből készült, mézzel ízesített teát, illetve kerülje a csokoládé és a vörösbor fogyasztását! Emellett keringési problémák, vérnyomás-ingadozás is felléphet, kisebb rosszullét jelentkezhet.

A változékony időben nem javasolt nehéz ételeket fogyasztania. Fektessen nagyobb hangsúlyt a napi többszöri, kis adagokban történő étkezésre, a fogások pedig tartalmazzanak több salátát, zöldséget, illetve halat. Az immunerősítésről se feledkezzen meg, a vitaminok mellett a hosszabb-rövidebb ideg tartó napsütést is használja ki szervezete védekezőképességének erősítésére.

A változékony időben a hangulat is ingadozhat. A kint tartózkodást a szél is zavarhatja, a mért hőmérsékleteknél pár fokkal alacsonyabb hőérzet lesz jellemző. A szeles, hűvösebb időben öltözzünk melegebben, rétegesen!

A levegőminőség jó, és a pollenterhelés is alacsony marad. Az UV sugárzás nem számottevő.

Az erős szél viszont ingerlékenységet is okozhat, fokozott a balesetveszély!  A közlekedők a hirtelen fellépő oldalszélre figyeljenek, mely rontja a gépjármű menetstabilitását! Nedves, vizes útfelületeken megnő a csúszás veszély, óvatosabban vezessünk!

 

meteoklinika.hu / idojaras.hu