h i r d e t é s

Felkavarta a kedélyeket Milos Zeman kezelőorvosának nyilatkozata

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Felkavarta a kedélyeket Milos Zeman kezelőorvosának nyilatkozata

2021. október 18. - 10:39

Milos Zeman cseh államfőt ezentúl csak az látogathatja meg a prágai Központi Katonai Kórházban, aki erre az elnök kezelőorvosától előzetes engedélyt kap – jelentette be pénteken a cseh rendőrség.

Miloš Zeman, cseh elnök - Forrás: Euronews

Az intézkedést Miroslav Zavoralnak, a Központi Katonai Kórház igazgatójának a kérésére rendelték el – ő egyben az elnök kezelőorvosa is -, miután Vratislav Mynár, az elnöki iroda vezetője csütörtökön az orvosok tudta nélkül bevitte Zemanhoz a képviselőház elnökét, Radek Vondráceket, és a látogatáskor orvosi személyzet sem volt jelen.

A kórház nyilatkozatban bírálta a történteket, és elhatárolódott Vondrácek kijelentéseitől is, miszerint az államfő beteg, de elnöki feladatait képes ellátni. Vondrácek a látogatás egészéről azt mondta, kellemes emberi találkozó volt. Andrej Babis kormányfő pénteken szintén hibának minősítette Vondrácek látogatását az államfőnél.

A 77 éves Milos Zemant – akinek alkotmányos kötelessége lenne, hogy az október 8-9-i választások eredménye alapján kormányalakítási megbízást adjon az arra alkalmas politikusnak – vasárnap óta ápolják a kórház intenzív osztályán, de betegségének diagnózisát nem hozták nyilvánosságra. Az elnöknek legkésőbb 30 nappal a választások után kell kormányalakítási megbízást adnia valakinek, amennyiben addig senki nem óvja meg az eredményt.

Az államfői hivatalt az utóbbi napokban éles bírálatok érik amiatt, hogy nem tájékoztat megfelelő módon Milos Zeman egészségi állapotáról. Vegyes visszhangot váltott ki Ivana Zemanovának, a cseh államfő feleségének csütörtöki nyilatkozata is, aki megerősítette, hogy férje beteg, de semmiféle konkrétumot Zeman egészségi állapotával kapcsolatban nem közölt. Zemanová a prágai Hradzsinban tett nyilatkozatában érthetőnek nevezte, hogy a sajtó érdeklődik az elnök egészségi állapota iránt.

Cseh politikai körökben és a közvélemény körében erősödik a követelés, hogy az államelnöki hivatal adjon konkrét tájékoztatást Milos Zeman egészségi állapotáról és gyógyulásának kilátásairól.

Miloslav Vystrcil, a szenátus elnöke újságíróknak nyilatkozva ismételten azt mondta: a cseh közvélemény nagyon nyugtalan az államfő egészségét illetően, a parlamenti felsőház ezért hivatalos kéréssel fordult az elnöki hivatalhoz konkrétabb információk ügyében.

Az államfői hivatal péntekig nem válaszolt a szenátus elnökének hétfőn elküldött hivatalos kérdésére, amelyben afelől érdeklődött, milyenek Milos Zeman gyógyulásának kilátásai, és képes-e ellátni elnöki feladatait – közölte a szenátus elnöke péntek délutáni sajtótájékoztatóján. Vystrcil bejelentette: ugyanezeket a kérdéseket most elküldte Miroslav Zavoralnak, a Központi Katonai Kórház igazgatójának, Zeman kezelőorvosának. Vystrcil újságírók előtt élesen bírálta az elnöki iroda munkatársainak eljárását a Milos Zeman egészségi állapotáról való tájékoztatás terén.

Vezető politikai körökben ugyanakkor növekszik az aggodalom, hogy a kialakult helyzet megbéníthatja az alkotmányos intézmények működését. Zdenek Hraba, a szenátus alkotmányügyi bizottságának elnöke ezért október 19-re összehívta a testület ülését. (MTI) / kitekinto.hu