h i r d e t é s

Félmilliárdba kerül a debreceni BMW gyár megközelítésének a tervezése

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Félmilliárdba kerül a debreceni BMW gyár megközelítésének a tervezése

2019. április 02. - 10:58

Az Uvaterv Út-, Vasúttervező Zrt. tervezheti nettó 470 millió forintért a debreceni BMW gyár megközelítéséhez szükséges utakat. - írja a napi.hu.

Illusztráció: MTI Fotó: Rosta Tibor

A becsült ellenérték nettó 522 millió forint volt.

A gyorsított közbeszerzés eredményét az ajánlatkérő Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata tette közzé az uniós közbeszerzési közlönyben. A város azzal indokolta a gyorsított eljárást, hogy

a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította a beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket.

A befektetővel megkötött szerződésben vállalt határidők tarthatósága érdekében gyorsított eljárás lefolytatása szükséges.

A feladat a Debreceni Észak-nyugati Gazdasági Övezethez (ez a BMW gyár területének a hivatalos megnevezése) kapcsolódó állami közúthálózat fejlesztés engedélyezési és kivitelezési terveinek elkészítése, valamint a közlekedés forgalmi szimulációja.

Ennek keretében meg kell tervezni egy új autópálya csomópontot, egy másikat át kell tervezni, továbbá egy meglévő főút nyomvonalának 4,2 kilométer hosszban 2x2 sávossá történő bővítésének tervezése, 4 csomópont kialakításával és egy vasút külön szintű keresztezésével.

A nyertessel március 14-én kötött szerződést az ajánlatkérő. Indult még a tenderen a Főmterv Mérnöki Tervező Zrt., a Futura Mérnöki, Tanácsadó és Szolgáltató Kft., a Cívis Komplex Mérnök Kft, a Roden Mérnöki Iroda Kft., valamint az  Ut Konzorcium, amelynek tagjai az Utiber Közúti Beruházó Kft., a Terv-Tár Tervező, Kivitelező Bt. voltak.

napi.hu