h i r d e t é s

Ferenc pápa: Bosznia újra a tolerancia jelképe lehet

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Ferenc pápa: Bosznia újra a tolerancia jelképe lehet

2015. június 06. - 11:59
0 komment

A húsz évvel ezelőtti háborúk és véres konfliktusok után Szarajevó újra a párbeszéd és a békés egymás mellett élés helyévé vált – hangsúlyozta Ferenc pápa a boszniai fővárosban szombaton egynapos látogatása elején.

A bosznia-hercegovinai elnökség épületében tartott sajtótájékoztatón a katolikus egyházfő azt is kiemelte, hogy nem szabad megelégedni azzal, amit a boszniai háború utáni megbékélési folyamat során eddig elértek az országban élő nemzetiségek, hanem tovább kell dolgozni azon, hogy a balkáni ország ismét a tolerancia jelképe lehessen - írja az origo.

Egymás mellett léteznek

Ferenc pápa emlékeztetett arra, hogy Szarajevóban évszázadok óta több vallás képviselői élnek, ami sokáig nem jelentett problémát, ezért is kapta a város az Európa Jeruzsáleme elnevezést. Szerinte még a szarajevói építészet is a békés egymás mellett élés bizonyítéka, hiszen egymás mellett léteznek a különböző vallási intézmények. Hozzáfűzte: az országban élő szerbek, bosnyákok és horvátok, illetve a katolikusok, muszlimok, zsidók és ortodoxok együttműködése az általános jót szolgálja.

Hagyják maguk mögött a múlt sebeit

Arra kérte a Bosznia-Hercegovinában élőket, hogy „a múlt mély sebeit" hagyják maguk mögött, és dolgozzanak együtt a békés jövő érdekében. A politikusokat az alapvető emberi jogok, elsősorban a vallásszabadság tiszteletben tartására szólította fel. Ferenc pápa kiemelte, hogy Bosznia-Hercegovina Európa szerves része, az ország sikerei és sikertelenségei részei az európai történelemnek, de figyelmeztetés is, hogy a megkezdett megbékélési folyamatokat végig kell vinni.

Eljött az együttműködés ideje

Mladen Ivanic, a háromtagú boszniai elnökség szerb tagja és egyben elnöklője a sajtótájékoztatón kijelentette: hisz abban, hogy az egyet nem értések idejének vége, és eljött az együttműködés ideje. Hozzátette: Bosznia-Hercegovina tanult a múltból, és a békés jövő felé tekint. Kiemelte, hogy Ferenc pápa látogatását a balkáni ország bátorításnak és határozott támogatásnak tekinti, a katolikus egyházfő a szeretet üzenetét hozta el az országba.

70 ezer ember előtt misézik

A politikusokkal való találkozó után a pápa az elnökség épülete előtt Béke veletek üzenettel békegalambokat engedett szabadon, majd a Kosevo stadionba indult, ahol mintegy 70 ezer hívő előtt tart szentmisét.

 

origo.hu (Fotó: Ferenc pápa Boszniában // Forrás: AFP/Andrej Isakovic)

Posted by SEJT on 2015. június 6.