h i r d e t é s

Ferenc pápa szerint Adolf Hitler beszédeit idéző politikusi szónoklatok hangzanak fel Európában

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Ferenc pápa szerint Adolf Hitler beszédeit idéző politikusi szónoklatok hangzanak fel Európában

2019. augusztus 12. - 07:51

A La Stampa olasz napilap augusztus 9-i, pénteki számában jelent meg interjú Ferenc pápával, amit a Magyar Kurír jelentetett meg és az Index szemlézett. - írja 168ora.hu.

Forrás: magyarhang.hu

A pápa Európa egységéről, a migrációról, a bezártságról, szuverenitásról is beszélt.

A pápa szerint Európának nem szabad szétesnie, és nem veszítheti el azt a történelmi és kulturális egységet, amire a stabilitása épült, ám most úgy látja, Európa meggyengült, többek között a belső nézeteltérések miatt is. De bizakodó, az új európai választások után szerinte jó irányba indulhatnak a dolgok, és az is segíthet szerinte, hogy egy nőt választottak meg az Európai Bizottság elnökének, mivel "a nőknek van képességük arra, hogy másokat összefogjanak és egyesítsenek".

Az Európai Unióban beszélnünk kell egymással, eszmecserét kell folytatnunk egymással, meg kell ismernünk egymást. Ezzel szemben időnként csak kompromisszumos monológok hallatszanak. Nem! Meg is kell hallgatni a másikat

- mondta a pápa a párbeszéd fontosságát hangsúlyozva, majd hozzátette, 

(...) a saját identitásunkból nem engedhetünk, azt integrálni kell. Ha valaki eltúlozza az identitás védelmét, azzal az a probléma, hogy bezárkózik saját identitásába, és nem nyílik meg. Az identitás gazdagság, kulturális, nemzeti, történelmi, művészeti gazdagság, és minden országnak megvan a maga identitása, de azt párbeszéddel integrálni kell.

Majd a kérdésre, hogy melyek a szuverenitás veszélyei, Ferenc pápa azt válaszolta:

A szuverenizmus elszigetelődő magatartás. Aggódom, mert elhangzanak olyan beszédek, amelyek Hitler 1934-es beszédeihez hasonlítanak: „Előbb mi! Mi..., mi...”: ezek a gondolatok félelmet keltenek. A szuverenizmus bezárkózás. Egy ország legyen szuverén, de ne bezárt. A szuverenitást meg kell védeni, de óvni és előmozdítani kell a többi országgal, az Európai Közösséggel való kapcsolatokat is. A szuverenizmus túlzás, amely mindig rosszul végződik: háborúkhoz vezet.

A populizmusról pedig úgy nyilatkozott:

Egykutya. Kezdetben nehezen értettem meg [a populizmus jelenségét], mert teológiát hallgatva sokat tanultam a népiességről, vagyis a nép kultúrájáról: de egy dolog az, hogy egy nép kifejezi magát, és másik rákényszeríteni a népre a populista magatartást. A nép szuverén (megvan a maga gondolkodásmódja, önkifejezési, érzési, megítélési formája), a populizmusok viszont szuverenizmushoz vezetnek. Az a végződés, az „izmus”, sosem vezet jóra.

168ora.hu