h i r d e t é s

Ferenc pápa válaszolt Vigano érsek vádjaira: " az igazság csendes, halk, nem zajong"

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Ferenc pápa válaszolt Vigano érsek vádjaira: " az igazság csendes, halk, nem zajong"

2018. szeptember 04. - 19:04

Egy vatikáni misén mondott beszédében reagált Ferenc pápa hétfőn Carlo Maria Vigano olasz érsek, volt washingtoni nuncius támadásaira, hangsúlyozva, hogy az egyetlen választ az ilyen embereknek a hallgatás és az ima jelenti. 

Forrás: nepszava.hu/AFP

Ferenc pápa a nyári pihenése után bemutatott legelső vatikáni misén azokról a nem jó szándékú emberekről beszélt, akik a katolikus egyházon belül "csak a botrányt keresik, a megosztottságot, pusztítást". A vatikáni Szent Márta-ház kápolnájában a katolikus egyházfő kijelentette: ezekkel szemben a válasz egyetlen eszköze az ima és a hallgatás, mivel az "igazság csendes, halk, nem zajong". 

Carlo Maria Vigano még 2015-ben leváltották a washingtoni nunciatúra éléről, majd 2016-ban nyugdíjba vonult. Jelenleg ismeretlen helyen tartózkodik, mivel állításai szerint veszélyben érzi magát. 

Az érsek augusztusban 11 oldalas dokumentumot közölt, azt állítva, hogy Ferenc pápának tudomása volt a volt washingtoni érsek Theodore McCarrick által elkövetett szexuális visszaélésekről, akit az egyházfő augusztusban megfosztott bíborosi címétől. 

Vigano vádjaira Ferenc pápa az Írországból a Vatikánba tartó repülőúton csak röviden válaszol, hangsúlyozva, hogy a Vigano közölte dokumentumban lévő állítások "magukért beszélnek". A pápa az őt erről kérdező újságírókat arra biztatta, hogy figyelmesen olvassák el a nyilatkozatot és vonják le maguknak a következtetéseket.

A pápa Carlo Maria Vigano újabb közléseire is reagált. Az érsek múlt pénteken a Lifesitenews konzervatív amerikai portálon nyilatkozott az egyházfő 2015-ös egyesült államokbeli látogatása részleteiről: Vigano állítása szerint a Vatikán szervezésével történt Ferenc pápa és Kim Davis amerikai jegyző és aktivista akkori találkozója a washingtoni nunciatúrán. A többszörösen elvált Kim Davis a melegházasságok ellenzőjeként volt ismert. A találkozó miatt bírálatok érték a pápát.

Sokkal konkrétabban reagált Vigano legutóbbi  vádjaira Federico Lombardi atya, volt szentszéki szóvivő és egykori munkatársa Thomas Rosica, akik közös angol nyelvű nyilatkozatot bocsátottak ki az ilsismografo olasz katolikus portálon hétfőn. A két jezsuita atya, aki 2016-ig a szentszéki kommunikációt irányította, részletesen felidézte az amerikai látogatást követő vatikáni megbeszélést, amelyen Ferenc pápa magyarázatot várt Vigano érsektől a Kim Davisszel való találkozóról. 

Federico Lombardi részt vett a pápa és az érsek megbeszélésén és erről jegyzőkönyvet is készített: eszerint a Vatikánban az volt a gyanú: Vigano érsek szervezte úgy, hogy az aktivista eljusson Ferenc pápáig.

(MTI)