h i r d e t é s

Férjhez megy Luxemburg miniszterelnöke

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Férjhez megy Luxemburg miniszterelnöke

2015. május 11. - 10:02
0 komment

Alig pár hónappal azután, hogy Luxemburgban életbe lépett az azonos neműek házasságát legalizáló törvény, az ország miniszterelnöke, Xavier Bettel házasságot köt belga partnerével a jövő héten.

Az azonos nemű párok házasodását legalizáló törvény január elején lépett életbe a nyugat-európai miniállamban.

A jövő héten megrendezésre kerülő ünnepséget komoly titkolózás övezi, Bettel ugyanis nem akarja kiteregetni a magánéletét, korábban visszautasította az esküvőről beszámolni vágyó bulvárlapok ajánlatait is.

A 42 éves politikus 2010 óta bejegyzett élettársi kapcsolatban él együtt partnerével, a mérnökként dolgozó Gauthier Destenay-vel. A luxemburgi kormányfő tavaly augusztusban, két hónappal az azonos nemű párok házasságát lehetővé tevő törvény elfogadása után jelentette be, hogy Destenay megkérte a kezét, és ő igent mondott. Bejegyzett élettársi kapcsolat létesítésére 2004 óta van lehetőségük a luxemburgi azonos nemű pároknak.

Bettel 2013 decemberében váltotta a kormányfői poszton Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság jelenlegi elnökét, aki 18 évig vezette a nyugat-európai miniállamot. Miniszterelnöki kinevezése előtt a liberális politikus Luxembourg város polgármestere is volt.


Van ok az örömre!

További érdekesség, hogy ő a harmadik nyíltan homoszexuális miniszterelnök a világon. Rajta kívül a 2013-ban visszavonult Jóhanna Sigurdardóttir izlandi exminiszterelnök (akinek felesége drámaíró), illetve a tavaly októberig hivatalban lévő Elio Di Rupo volt belga kormányfő vállalta nyíltan homoszexualitását.

 

origo.hu / humenmagazin.com (Képek forrása: humenmagazin.com)

Posted by SEJT on 2015. május 11.