h i r d e t é s

Fidesz-hazafiak

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Fidesz-hazafiak

2019. augusztus 13. - 12:39

Egy elnyomó rezsim feltétlenül két pillérre kell, hogy építsen: 1) lelki pillérre; 2) fizikai pillérre. 

A kép illusztráció!

Nyilván szolgákat úgy a legkönnyebb gyártani, ha megszerzik az emberek lelkét, lehetőleg annyira, hogy szeressék, imádják az elnyomót. Erre szolgál a Fidesz-gnózis. A másik pillér sem maradhat el, hiszen mindig lesznek olyan emberek, akik nem adják a lelküket. Ne legyenek illúzióink: az ilyenekkel minden elnyomó rezsim leszámol, s éppen csak a rezsim lehetőségein múlik, hogy milyen szinten. Másként mondva: az, hogy legalább az életük megmarad-e, kizárólag attól függ, hogy milyenek a rezsim lehetőségei. A megfélemlítés azonban állandó marad, még akkor is, ha a rezsim netán nem rendezhet nyilvános kivégzéseket. Nem különlegesség az sem, ha az elnyomó rezsim az ilyesféle céljaira bűnözőket vagy bűnözésre hajlamos egyéneket használ föl.

A megfélemlítés egyik eszköze a Viktor-hazafiak társasága, amely phalanx-szerű képződményként védi az Orbán-rezsim érdekeit. Nem aranyos kis fiúcskákról van szó, hanemagy-mosott, s ezért gátlástalan emberekből álló fél militáris csoportokról.

Az egyik pólus Rózsa-Flores Eduardo nevével fémjelezhető, még akkor is, ha már (talán) nem él. A témához szíves figyelmükbe ajánljuk Szemenyei-Kiss Tamás „Terrorkommandó Bolíviában” című cikksorozatát, amelyet Kollár Erzsébet engedélyével teszünk közzé. A Szemenyei-cikksorozat Baltimore(USA), La Paz, Santa Cruz (Bolívia), Düsseldorf (Németország), Bécs (Ausztria) és Stockholm (Svédország) városokban jelent meg 2008-2015 között. A cikksorozat kapcsán kérjük a szerzői jogot maximálisan figyelembe venni; A cikksorozat 8 részből áll; letölthető:

https://www.docdroid.net/I87MoZ6/terrorkommando-boliviaban-1-resz.pdf

https://www.docdroid.net/noyFH0D/terrorkommando-boliviaban-2-resz.pdf

https://www.docdroid.net/iTxewtt/terrorkommando-boliviaban-3-resz.pdf

https://www.docdroid.net/brPTNwb/terrorkommando-boliviaban-4-resz.pdf

https://www.docdroid.net/XNBb4ij/terrorkommando-boliviaban-5-resz.pdf

https://www.docdroid.net/2M46JwS/terrorkommando-boliviaban-6-resz.pdf

https://www.docdroid.net/jlFFUKt/terrorkommando-boliviaban-7-resz.pdf

https://www.docdroid.net/5USp8L5/terrorkommando-boliviaban-8-resz.pdf

Címkék: