h i r d e t é s

Fidesz-kampány az állami tévében

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Fidesz-kampány az állami tévében

2019. október 13. - 08:47

 

A 444 kiválasztott öt vidéki várost és azt vizsgálta, milyen információk jelennek meg róluk az M1-en július 31. és október 5. között. Az eredmény pontos bizonyítéka annak, amit évek óta világosan lehet érzékelni: az MTV híradói a kormánypárt propagandaműsorai. 

A kép illusztráció! - Forrás: hirado.hu

Az alábbiakban részleteket olvashatnak Szemérmetlenül tolja a Fideszt ebben a kampányban is az állami tévé címmel megjelent alapos összeállításból.

Hódmezővásárhely

A vizsgált időszak alatt kilenc tudósításban szerepelt a város, ebből mindössze két riportban kapott szót Márki-Zay Péter, a város polgármestere, aki újraindul a posztért. A szeptember 19-i híradókban ugyanakkor őt is felsorolták azok között, akik migránsokat akarnak betelepíteni Magyarországra. Október elsején a Mi Hazánk párt hódmezővásárhelyi jelöltje arról beszélt, hogy miért „elfogadhatatlan” Márki-Zay ténykedése.

Kaposvár

„Tizenkét riport készült az elmúlt két hónapban Kaposvárról az M1 híradóiban. Ezek mindegyikében szerepelt Szita Károly. Viszont egyetlen egyszer sem, még csak említés szintjén sem szerepelt Horváth Ákos, az ellenzéki pártok által támogatott független jelölt.”   

Szeged

„A város méretéhez méltón igen sok, 25 hírt kapott Szeged a híradókban a vizsgált két hónapban. Ezek közül 2 olyan volt, amiben Botka László mondott valamit. Az egyikben egy iskolafelújítási programról beszél, majd rögtön utána egy nagy vihar okozta károkról kérdezték. A maradék 23 hír közül 3 foglalkozott azzal, hogy Nemesi Pál fideszes jelölt lakossági konzultációja hogyan áll. (…) „ A vizsgált időszakban 22 milliárdos beruházással geotermikus távfűtési rendszert kezdtek kiépíteni Szegeden, ám ez egyik híradóba se kerülhetett be, pedig ennél nagyobb hasonló beruházás még csak Izlandon volt. Amikor viszont Kaposváron 600 ezer forintból felújították egy társasház kertjét, arról beszámolt a híradó.” 

Szolnok

„Összesen 14 hír készült a városról augusztus eleje óta, ezek közül egyetlen olyan volt, ahol egy pillanatra látszott az ellenzéki jelölt, Radócz Zoltán. Akkor sem kapott önálló hírt, hanem úgy jött csak elő, hogy Harangozó Tamás szocialista képviselő éppen bemutatta őt is egy választásról szóló sajtótájékoztatóján. A kamera egy másodpercre megmutatta, de a nevét nem említették. ”

Pécs

A városról megjelent 27 híradás egyikében sem kapott szót az ellenzéki jelölt, Péterffy Attila, Fidesz jelöltje, Vári Attila ugyanakkor elég sokszor szerepelt.  Miként gyakran volt téma az ellenzéki összefogás hiánya: az a tény, hogy az LMP-nek Pécsett saját polgármester-jelöltje van. (muosz.hu)

A teljes cikk a 444-en >>>


 

h i r d e t é s