h i r d e t é s

Fidesz: kinek az érdekét képviselné Majtényi László államfőként?

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Fidesz: kinek az érdekét képviselné Majtényi László államfőként?

2017. március 09. - 14:11

Németh Szilárd, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezető-helyettese csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón feltette a kérdést: miért nem mond igazat Majtényi László, és igaz-e, hogy Soros György jelölte az államfői posztra, a baloldal csak a postás, a közvetítő szerepet játssza ebben.

Forrás: nepszava.hu

Amióta jelöltségére fény derült, azóta olyan közélet, mint a megbolydult darázsfészek - mondta Németh Szilárd. Hozzátette: Majtényi László az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet vezetője, amelynek működése teljességgel átláthatatlan, s tele van "SZDSZ-hez köthető személyekkel".

Hangsúlyozta, hogy a felügyelőbizottság elnöke például Dornbach Alajos, volt szabad demokrata országgyűlési képviselő. Úgy fogalmazott, hogy amikor megnézik a honlapon, honnan és milyen áttétekkel érkeznek a források, azt látják, hogy Soros Györgytől. Ő hozta létre az intézetet 15 éve, hogy politikai szándékait meg tudja valósítani - mondta a fideszes politikus. 

Felidézte, hogy Soros György korábban arról a szándékáról beszélt, amely a jelenlegi kormány bukását kívánja, illetve azt is mondta: a nemzetállamok ellen van, és a nemzeti nagytőkét szeretné látni. Kitért arra is: igazoltan 145 millió forint érkezett az intézethez szemben azzal az 57 millióval, amit Majtényi László állított.

Mire kapták ezt az összeget, mi volt a megbízás? - firtatta Németh Szilárd. Azt mondta, elvárják, hogy Majtényi számoljon el ezzel a pénzzel. Úgy fogalmazott, hogy nagy szükség lenne arra a törvényre, ami átláthatóvá tenné azokat "az ügynökszervezeteket", amelyek külföldről kapnak pénzt. Közlése szerint Majtényi László korábban háromszor találkozott Soros Györggyel, amit letagadott. 

Szerinte, aki államfő-jelölt lesz, annak minimum igazat kell mondania. Feltette a kérdést, a baloldal miért nem magát Soros Györgyöt jelöli az államfői posztra? Más témában nyilatkozva arra a felvetésre, hogy bíróság is kimondta, Juhász Péter, az Együtt elnöke dolgozott Portik Tamásnak, úgy reagált: nem csodálkozik rajta. 

Felidézte, hogy korábban Juhász Péter a könnyű drogok legalizálásáért küzdött. Hozzátette: a bírósági ítéletben benne van az is, hogy Portik emberével többször találkozott, és sajtófigyelést csinált annak, akit gyilkosságért ítéltek el. Szerinte Juhász Péterre normális ember nem figyelhet és a politikai élet nem fogadhatja el. (MTI)