h i r d e t é s

Fideszes belháború dúlta fel a falut, végül Kövér Lászlónak kellett a helyszínre sietnie

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Fideszes belháború dúlta fel a falut, végül Kövér Lászlónak kellett a helyszínre sietnie

2016. július 23. - 10:16
0 komment

Választás lesz Biharugrán hétvégén, mert a a fideszes polgármester állítólag visszaélést követett el, durvulás volt a közmunkánál, de téglák is eltűntek! A rendőrség nyomoz - írja Magyar Narancs.

Vígh Ilona 2006-ban Orbán Viktorral - Fotó: MTI via magyarnarancs.hu

Választást tartanak vasárnap a román határ menti, apró bihari faluban – a látszólag kis téttel bíró esemény azonban több pikáns, és a falu határain is túlmutató mozzanatot tartalmaz. Biharugrán ugyanis az ősfideszes polgármester Vígh Ilonát párttársa igyekszik megfúrni. Azaz, bármilyen ritka esemény is ez, de fideszes tör a másik fideszes ellen. A káoszban pedig Kövér László igyekszik rendet tenni. Személyesen.

Nyomoz a rendőrség

Kövér László ugyanis a helyszínen kampányolt a biharugrai polgármester mellett most csütörtökön a Bölöny-kastélyban rendezett gyűlésen, ahol a falu lakóin túl a szomszédos települések és az intézmények vezetői is hallgatták, ahogy a házelnök kiállt a regnáló Vígh Ilona mellett is.

A Kövér által támogatott polgármester asszony az öttagú testület néhány képviselője szerint ugyanakkor visszaélt a közfoglalkoztatottak közötti munka elosztásával, és néhány beruházáshoz beszerzett anyagnak is nyoma veszett. Ebből van a baj most Bihaugrán. Bíró Gyula, a helyi pénzügyi bizottság amúgy fideszes elnöke fedezte fel ezeket a visszásságokat – Bíró még önkormányzati képviselő is –, ezért kezdeményezte még májusban a testület feloszlatását – amit a többség is támogatott. Időközben már feljelentés is született az ügyben.

A májusban feloszlatott testület, és a költségvetés hiányosságait feltáró képviselők most tiszta lappal szeretnének indulni, ők is kampányolnak, ezért röplapokkal szórták meg a falu lakosait: „Feljelentéssel éltünk a Sarkadi Rendőrkapitányságon költségvetési csalás, hűtlen kezelés és közokirat-hamisítás bűncselekmény gyanúja miatt. A Sarkadi Rendőrkapitányság a feljelentéssel megállapította, hogy »a közölt tényállás a költségvetési csalás gyanújának megállapítására alkalmas«. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága pedig »Bűnügyek egyesítéséről« hozott határozatot, és a nyomozást folytatja. A kihallgatások folyamatosak és alaposak. Bízunk az igazságszolgáltatásban!”

Fidesz kontra Fidesz

A tisztázatlan ügyeket megelégelő bizottsági elnök, Bíró Gyula amúgy fideszesként jutott a testületbe. Ennek ellenére látta úgy, hogy véget kell vetni Vígh Ilona kénye-kedve szerinti közmunkaelosztásnak, illetve a költségvetési visszaéléseknek. A „lázadó” képviselők szerint a polgármester nem azoknak adott közmunkát, akik valóban jogosultak lettek volna arra. Az Átlátszónak egy jegyzőkönyvet is eljuttatott társaival, amelyből kiderül, hogy Vígh Ilona elnézően beszélt arról az esetről, amikor a közmunkára jogosult helyett, aki a pénzt is felvette ezért, a szülei dolgoznak. Ezen túl Bíró személyesen is próbált utána járni annak, hogy a több ezer, a település által megvásárolt téglát hova építették be, ám a képviselő végül nem találta a téglák felét. Ezen ügyek hatására májusban robbant a bomba a testületben, azóta – válaszként – a Fidesz Vígh Ilona vezette helyi szervezete kizárta a renitens képviselőt. A helyiek szerint azonban nagy a baj, mivel az egész falu megosztottá vált a nagy veszekedésben.

Tülekednek a helyekért

Most vasárnap az öt képviselői helyre összesen 19-en aspirálnak, míg a polgármesteri székbe Vígh Ilonán kívül négyen szeretnének beülni. Köztük van Makra Tibor is, aki a legutóbbi helyhatósági választásokon mindössze egy szavazattal maradt alul. A helyiek szerint kemény lesz a küzdelem, egyelőre úgy tűnik, hogy a megosztott faluban fele-fele arányban támogatják Vígh Ilonát és a lázadók támogatta, szintén jobboldali, de függetlenként induló Makra Tibort. Nehezíti a dolgot, hogy még két polgármesterjelölt van, akik elaprózhatják a szavazatok arányát. Májusban Bíró Gyula azzal indokolta, hogy nem hallgatnak tovább, hogy bár ők is jobboldaliak, mégsem hajlandók hallgatni a szerintük túlárazott beruházásokról, az eltűnt téglákról és a szimpátia alapján dolgoztatott közmunkásokról. A választási hajrában úgy döntöttek a testület feloszlatását kezdeményezők, hogy nem nyilatkoznak a sajtónak, mivel május óta is számos alkalommal támadta őket az egyelőre hivatali teendőit még ellátó polgármester. Így velünk sem tettek kivételt.

A Bölöny-kastélyban csütörtökön egyébként Kövér László elsődlegesen a migráció veszélyeiről és az októberi népszavazás fontosságáról beszélt. Azért felvetődött az is, hogy a házelnök Vígh Ilonát szeretné polgármesterként látni a faluban. Vígh Ilona pedig azzal próbálta az ellenében jelölteket indítókat áztatni, hogy valójában semmiféle visszaélés nem történt, hanem pusztán a polgármesteri széket akarják alóla kihúzni. Információink szerint nem csak a rendőrség, de a Belügyminisztérium is kíváncsi volt, hogy történtek-e visszaélések a közfoglalkoztatásban, forrásaink szerint még bírságot is szabtak ki ez ügyben az önkormányzatra. Ezt a polgármester a Bölöny-kastélyban tartott rendezvényen azonban cáfolta.

Szerző: Szlavkovits Rita / magyarnarancs.hu