h i r d e t é s

FINA Vizes Világbajnokság

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

FINA Vizes Világbajnokság

2018. március 13. - 16:19

Minden napra egy ügy a Fekete könyvből

Forrás: MTI

A 2017-es vizes világbajnokság kezdeti költségbecsléseinek sokszorosába került a sportesemény megszervezése: biztosan meghaladta a nettó 108 (bruttó 137) milliárd, más számítások szerint bruttó 170 milliárd forintot.

A beruházások átláthatóságát és a közpénzköltések számonkérhetőségét nehezítette, hogy a kormány nem tette közzé a rendezvényre fordított kiadások különböző tételeit, vitatva, hogy mely tételek tartoznak a VB-rendezéshez, és mely beruházások valósultak volna meg a VB-től függetlenül is. Az átláthatatlanságon túl az is növelte a gigasportesemény korrupciós kockázatát, hogy a 2021-ről 2017-re előrehozott rendezésre hivatkozva a 2015. évi XXXIII. számú "Dagály-törvény" lehetőséget adott minden kapcsolódó közbeszerzés meghívásos alapon, azaz a verseny teljes kizárásával történő lefolytatására.

Az élénk sajtófigyelem mellett lebonyolított tenderek eredménye azt mutatja, sok esetben a kormányzattal jó viszonyt ápoló, az utóbbi években közbeszerzéseket halmozó cégek nyerték el a kivitelezés jogát, a rövid határidők miatt pedig számos esetben jelentős túlárazás gyanítható.

Több esetben a megbízott cégek javára tértek el az eredetileg megkötött szerződésektől, így a VB összköltsége még 2017 végén is növekedett. A Bp2017 Kft. Duna Arénára vonatkozó vagyonvédelmi tenderét a Fidesz-közeli Valton-Sec Kft. nyerte 2017 márciusában. Egy későbbi módosítással összesen 1,167 milliárd forintért dolgozhattak. A fő helyszínt (Duna Arena) a miniszterelnökhöz közelálló Garancsi István-tulajdonolta Market Zrt. építhette fel. A létesítmény mellett egy kerékpáros híd is épült 424 millióért, aminek a rendezvény szempontjából nem volt látható értelme, de sokak szerint a Rákos-patak másik oldalán épülő, Szivek Norbert MNV-vezetőhöz köthető majdani Danubio lakópart bejáratához vezet. A Batthyány tér mellett, a Dunába épített platformra épített, vélhetően erősen túlárazott ideiglenes óriás ugrótorony összesen több mint nettó 3 milliárd forintba került.

A világörökség részét képező szakaszon felhúzott betonplatformot hosszas huzavona után végül az eredeti szerződésnek megfelelően elbontották. A bérelt torony és a platform leszállítója is a kormányközeli WHB Építő volt. Egyes beruházások nem készültek el a VB kezdetéig: az ELTE Bibó szakkollégium felújítása is a Dagály-törvénynek köszönhetően volt lehetséges meghívásos alapon. Az eredetileg 405 millió forintos beruházás viszont 598.8-ra drágult, az épület máig nem készült el. 1,2 milliárdért újították fel a margitszigeti Casino épületét, ahova az eredeti tervek szerint a szervezőbizottság költözött volna be, de ez sem készült el. A négymilliós kötbérről a szervezők lemondtak, az ügyben nyomozás is indult. Több politikaközeli vállalkozó is megbízást kapott: a Szijjártó Péterhez és a szervezőbizottság elnökéhez Seszták Miklós fejlesztési miniszterhez köthető Kuna Tibor cégei több mint 5 milliárdért reklámozzák a sporteseményt. A Szemerey Tamás és Szemerey Zoltán, vagyis Matolcsy György jegybankelnök unokatestvéreinek tulajdonában álló Pécsi Sörfőzde pedig a vizes vb nagyüzemi sörbeszállítója lett. Sokan vitatták azt is, hogy a Főtaxi verseny nélkül lett a rendezvény taxis partnere, de sofőrszolgáltatásra a Valton-Sec tulajdonosának egy másik cége, a Luxury Limousine Service Kft. is megbízást kapott.

Forrás: http://hvg.hu/sport/20170710_igy_szabadult_el_a_vizes_vb_koltsegvetese
Dokumentumok a szervezőcég honlapján: https://www.finabudapest2017.com/hu/kozbeszerzesek

A tanulmányt a Civitas Intézet megbízásából Martin József Péter, a Transparency International Magyarország Alapítvány ügyvezető igazgatója, Nagy Gabriella, a Transparency International közpénzügyi programvezetője és Ligeti Miklós, a Transparency International jogi vezetője készítették. A tanulmány második részében található esetleírások elkészítésében közreműködött a K-Monitor Közhasznú Egyesület, az esetleírások a K-Monitor Közhasznú Egyesület adatbázisán alapulnak.