h i r d e t é s

"Főpolgármester úr, ne legyen gyáva!"

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam
a- a+

"Főpolgármester úr, ne legyen gyáva!"

2018. december 06. - 19:05

Sermer Ádám nyílt levele Tarlós Istvánnak.

Tisztelt Főpolgármester úr!

Tisztelt Tarlós István úr!

Egy televíziós műsorban pár mondatban reagált a szimbolikus orvosi beutalóra, melyet néhány nappal ezelőtt átadtam Önnek. A beutalóra, és a mögötte rejlő felhívásra meglehetősen pontatlanul reagált, valamint olyan kijelentéseket tett, melyek meggyőződésem szerint szégyent hoznak a főpolgármesteri pozícióra, ezért fontosnak tartok néhány tényt tisztába tenni.

Egyszer sem állítottam, vagy hittem azt, hogy a főváros saját hatáskörben üzemeltetné, és finanszírozná a budapesti kórházakat. Azt viszont továbbra is pontosan tudom, hogy Budapest főpolgármesterének a budapesti polgárok érdekeit kellene képviselnie, és nem egyfajta illiberális helytartóként kizárólag az állampárt kegyeit keresni. Ennek megfelelően elvárható lenne, hogy Budapest főpolgármestere kiharcolja a főváros számára a szükséges feltételeket a mindenkori kormányzattól, amikor a budapesti polgárok egészsége és élete a tét.

Miután azt "hősies" küzdelemben sikerült elérnie, hogy Ön dönthesse el, pontosan hány centiméter magas legyen a MOL újonnan épülő székháza, akkor hasonló elszántsággal például rávehetné az állampártot arra is, hogy ne hagyja még tovább pusztulni a budapesti egészségügyet. Ahogy ezt korábban is elmondtam, a szimbolikus beutalót azért adtam, hogy ne csupán a frissen felújított, szépen fotózható egészségügyi intézményekben vagy osztályokon tegyen látogatást, hanem szembesüljön a katasztrofális állapotban lévő budapesti kórházakkal is. Segítségként még egy rövid listát is összeállítottam azon intézményekről, melyek az elmúlt hónapok legkirívóbb problémáinak adtak otthont.

Ön korábban többször is azt állította, hogy akár a kormánnyal szemben is politizál, ha a budapesti polgárok érdeke úgy kívánja. Meggyőződésem, hogy ez  egy olyan alapvető elvárás lenne egy település első emberével szemben, amit Ön sajnos meglehetősen kevés alkalommal teljesít. A budapesti polgároknak nem csak a MOL-székház magassága, de az üresen kongó irreális méretű stadionok gombamód szaporodása, és Orbán Viktor több száz milliárd forint közpénzt felemésztő várba költöztetése sem az érdeke. Viszont egyértelműen a budapestiek érdeke lenne, hogy az egészségügyi ellátórendszer kifogástalanul, és a tudomány mai állásának megfelelően működhessen.

Budapest főpolgármesterének ezért kellene küzdenie. Ön azt állította, feltételeket szabott az illiberális állampártnak azért cserébe, hogy elvállalja az újabb főpolgármesteri megmérettetést. Felháborító, hogy a feltételek között nem szerepelt a budapesti egészségügyi intézmények rendbetétele. Egyébként a budapesti kórházak helyzetén kívánok könnyíteni azzal a kezdeményezésemmel is, mely szerint a Budapesten bejegyzett vállalkozások sportszervezetek részére felajánlható TAO támogatását átirányítanám közvetlenül a kórházak támogatására.

A legjobb tudás szerinti érdekérvényesítés egészen biztosan közvetlen hatásköre Budapest mindenkori főpolgármesterének, ez alól nincs kibúvó. Éppen úgy, ahogy a politikai és jogi felelősség sem letolható minden botrányos helyzetben egy főpolgármester számára.

Szintén a fent említett műsorból derült ki az Ön álláspontja a CEU (nem a Közép-európai Egyetem) kiátkozásával kapcsolatban is. Az, hogy az Ön ingerküszöbét nem érte el a főváros egyik legjobb, nemzetközi hírű egyeteme, nem gondolom, hogy az oktatási intézmény szegénységi bizonyítványa lenne. Azt viszont jó, ha Ön is tudja, hogy Bécs polgármestere nem tapasztalatlansága miatt, hanem azért örül a CEU érkezésének, mert a bécsi polgárok érdekeit tartja szem előtt. Aki a budapesti polgárok, a magyar emberek, a magyar oktatási rendszer, a jövő magyar nemzedékeinek érdekeit tartja szem előtt, azoknak sötét gyásznappá vált december harmadika. A CEU most lényegében követni fogja Nyugatra a magyar kivándorló tömegeket.

A személyes véleményétől függetlenül említette kifogásként azt is, hogy a főváros sok más egyetemmel szemben a CEU-val nem állt közvetlenül szerződéses jogviszonyban. Pontosan emiatt javasoltam még októberben, hogy a főváros kössön külön megállapodást New York állammal, illetve a CEU-val is annak érdekében, hogy a kormányra nyomást lehessen gyakorolni. Ez lett volna a budapesti polgárok érdeke.

A műsor kapcsán fontosnak tartom azt is tisztázni, hogy Budapest kulturális sokszínűségének fenntartása is érdeke lenne - nem csak a budapesti, de - minden magyar polgárnak. Ezért hívtam fel korábban arra a figyelmet, hogy a főváros iparűzési adó - bevételeinek egy kis részéből esély nyílhatna arra, hogy a nehéz helyzetbe kerülő kulturális intézmények jövője se váljon kétségessé. Meggyőződésem, hogy nem létezik olyan L. Simon Lászlóval kötött megállapodás, ami a kultúra sokszínűségét valóban tudná biztosítani.

Ebben az ügyben sem csupán a számokról van szó. A komoly hangsúllyal kikiáltott állampárti kultúrharc elemeként semmilyen garanciát sem jelent a támogatási összeg változatlansága. Ha a változatlan összeget az eddigiekkel ellentétben állampárti illetékesek fogják saját hatáskörben elosztani az intézmények között, úgy a sokszínűség cél helyett problémává fog válni. Pontosan ugyanolyan rendszer lesz így a budapesti kultúra területén, mint a Magyarországon bejegyzett civilszervezetek állami támogatásának esetén. Ahogy a civil szervezetek objektív támogatása és megítélése sem elvárható az illiberális állampárt házi civiljétől  - Csizmadia Lászlótól a CÖF egyik vezetőjétől, úgy L. Simon Lászlóról sem tudom feltételezni, hogy az illiberális kultúrharc törekvéseivel szemben képviselje a polgárok tényleges érdekeit.

Főpolgármester úr, ne legyen gyáva! Vállalja a felelősséget az e-jegyrendszer botrányaiért, a budapesti kórházak lepusztulásáért, a CEU elüldözéséért, Budapest kulturális sokszínűségének korlátozásáért! Egy főpolgármester nem hazudhatja azt minden botrány során, hogy őt semmilyen felelősség nem terheli. Egy főpolgármester nem tolhat le magáról minden felelősséget a helyetteseire. Egy főpolgármester nem teheti meg, hogy a főváros legfontosabb ügyeiről még véleménye se legyen.

Amennyiben tényleg azt gondolja, hogy Ön mindezt megengedheti magának, akkor igazat kell adjak a kedves feleségének: Önnek nincs tovább helye a közéletben. Vonuljon vissza, és hagyja, hogy olyan főpolgármestere lehessen végre Budapestnek, aki tenni is akar a budapesti polgárok érdekeiért, aki az állampárt akaratával szemben is képes a budapesti polgárok érdekeinek képviseletére,  és aki képes vállalni a tetteiért a felelősséget!

A fentiekkel szemben semmi jelentősége, de ha már felmerült dilemmaként, akkor ezt is tisztázzuk zárásként: Sermer György a nagypapám volt.

Tisztelettel,

Sermer Ádám

Főpolgármester-jelölt

Magyar Liberális Párt - Liberálisok