h i r d e t é s

Franciaországban rekordot döntött tavaly a rendőri erőszak miatti vizsgálatok száma

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Franciaországban rekordot döntött tavaly a rendőri erőszak miatti vizsgálatok száma

2020. június 08. - 15:33

Rekordot döntött tavaly a rendőrök ellen indított eljárások száma Franciaországban, amelyeknek több mint fele aránytalan erőszak miatti vádakat érintett - közölte hétfőn a rendőrség felügyeleti szerve (IGPN).

A kép illusztráció! - Forrás: Libération

Eközben Emmanuel Macron francia elnök a rendfenntartók etikai szabályozásának javítását szolgáló javaslatok bejelentésének felgyorsítására kérte a kormányát a rasszizmus és a rendőri brutalitás elleni demonstrációk nyomán.

Az IGPN tavaly 1460 vizsgálatot indított rendőrök ellen, ez 23,7 százalékos növekedést jelent 2018-hoz képest, amikor is 1180, az azt megelőző évben pedig 1085 esetet tártak fel az illetékes hatóságok. Az emelkedés hátterében a közlemény szerint a 2018 végén indult sárgamellényes mozgalom áll, amely 2019-ben fokozott munkát adott a rendőrség felügyeleti szervének.

Ezen 1460 vizsgálatból 868 "szándékos erőszak" gyanúját érintette, ami 41 százalékos emelkedés egy év alatt (+ 256 eset).

Az erőszakra vonatkozó panaszok 38,8 százaléka tüntetésen történt előállítást vagy beavatkozást, 12,8 százalék országúti rutinellenőrzést, míg 14,1 százalék előállított személy elleni erőszak gyanúját érintette.
A hatósági vizsgálatok nem jelentik feltétlenül azt, hogy a rendőrök hibáztak - jelezte Brigitte Jullien, a baloldali ellenzék által elfogultsággal vádolt IGPN igazgatónője. Elmondta, hogy a sárgamellényeseket érintő 399 ügy közül 130 esetben történt súlyos sérülés, 274 eset már bíróság elé került, de jelenleg csak tucatnyi rendőrt fenyeget ténylegesen bírósági eljárás.

A legtöbb panasz a sárgamellényes tüntetőknek maradandó sérüléseket okozó gumilövedékek és oszlató gránátok miatt érkezett, de az adatok azt mutatják, hogy az előbbi használata 2019-ban 43 százalékkal csökkent az előző évhez képest, míg oszlató gránátokat is 40 százalékkal kevesebbszer vetettek be tavaly a rendőrök, amikor is 5420 gránát robbant a megmozdulásokon. A jelentés szerint a tüntetők sérülései és az azokra adott reakciók sajtóvisszhangja nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a rendőrség tavaly már visszafogottabban lépett fel.

Szombaton több mint 23 ezren tiltakoztak a belügyminisztérium összesítése szerint országszerte a rendőri rasszizmus ellen a George Floyd afroamerikai férfi halála miatt a rendőri brutalitás és a rasszizmus elleni egyesült államokbeli tiltakozásokat támogató nemzetközi mozgalom keretében. A koronavírus-járvány miatti gyülekezési tilalom ellenére kedd este már több mint 20 ezren tüntettek a párizsi bíróság előtt a rendőri erőszak ellen.

Az incidensekkel végződő megmozdulást egy 2016-os rendőri előállítást követően elhunyt 24 éves fekete bőrű férfi, Adama Traoré családja szervezte. Emmanuel Macron hétfőn azt kérte Nicole Belloubet igazságügyi miniszterről, hogy kiemelten kezelje a franciaországi rendőri erőszak szimbólumává vált ügyet.
A börtönből szabadult férfi elmenekült egy rendőri igazoltatás elöl, de elfogták, és egy párizsi elővárosi rendőrőrsön előállították, ahol a kihallgatása közben meghalt. A múlt héten egy büntetőjogi szakértő jelentése kizárta a csendőrök felelősségét, aki a szakértői vélemény szerint a halála pillanatában kábítószer hatása alatt állt, és szívbetegségével összefüggésben vesztette életét. A család által megbízott jogi szakértő szerint viszont az áldozat halálát az okozta, hogy három csendőr a földre szorította.

"A George Floyd halála által kiváltott érzelmi helyzetben a hazai közvélemény egy része is tüntet a rasszizmus ellen, és vádolja a rendőri erők tevékenységét. Átláthatóan és tevékenyen szeretnénk erre a dühre válaszolni" - jelezte hétfőn a miniszterelnöki hivatal. (MTI)