h i r d e t é s

Furcsa béremelésen gondolkoznak a közszférában

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Furcsa béremelésen gondolkoznak a közszférában

2018. június 13. - 17:28

A béremelésre elektronikus utalványrendszert alakíthatna ki az állam - mondta az Állami Számvevőszék elnöke, Domokos László a Világgazdaságnak. - írja az mfor.hu.

Forrás: MTI Fotó: Kovács Attila

Volna olyan módszer az állami munkavállalók juttatásainak emelésére, ami úgy tenné versenyképesebbé a különféle közszférabeli munkahelyeket, hogy közben segíthetne az állami, önkormányzati cégeken, a gazdaságon és az államkasszán is

mondta Domokos László a Világgazdaságnak

A Domokos által felvetett utalványrendszer lényege, hogy a közszféra dolgozói – illetményük hagyományos megemelése mellett – jövedelmük egy részét utalvány formájában kapnák meg, amelyet csak bizonyos célokra lehetne felhasználni. Ilyen cél lehet az egészségügyi ellátás, az oktatás-képzés vagy a többéves megtakarítás. Fontos elem lenne, hogy az utalvánnyal csak bejegyzett, minősített vállalkozások szolgáltatásait lehetne igénybe venni, köztük nagy számban szerepelhetnének állami és önkormányzati fenntartású szervezetek. 

A rendszer előnyének nevezte, hogy ezzel plusz pénzek kerülhetnének az egészségügybe, az oktatás különböző szervezeteihez és a megtakarítások is növekedhetnének. Az sem mellékes, hogy így az állami, önkormányzati cégek egy része rendszeres megrendeléshez jutna. A munkavállalók számára pedig azért lenne előnyös, mert a bejegyzett vállalkozások között verseny alakulna ki, aminek köszönhetően valószínűleg emelkedne a szolgáltatás színvonala is. 

Domokos hozzátette: az utalvány kifejezés nem a legszerencsésebb ebben az esetben, mivel nem papíralapú megoldásról lenne szó, hanem egy elektronikusan üzemeltetett rendszerről. 

mfor.hu