Óvakodj a Naptól, mikor az Eget jól kivehető füst borítja be. (Korán 44:10)

A vers egy balsorsra, csapásra utal, amit a Próféta szeme lát és a jövőben sújt le. A „yaghsa”, azaz „ellep” szó a következő, a 11-ik versben és a „ghasiya” a 88:1-ben egy végső veszedelemre, megsemmisülésre utal, de lejjebb a 15-ik vers „visszafogjuk egy keveset a Büntetést” említ, tehát itt egy olyan sorcsapásról szól a látomás, ami még nem a Végítélet Napja. Feltehetőleg a Mekkára leselkedő szárazságra és éveken át tartó éhínségre utal.
A „füst”, vagy „köd” azért jön képbe, mert az emberek annyira szenvedtek, hogy kínjukban az égre néztek és csak füstöt, vagy homályt láttak. Ibn Kathir a híres „Tarikh” c. munkájában két éhínségről számol be Mekkában. Az egyik a Prófécia nyolcadik évében, tehát négy évvel a Hidzsra előtt, a másik a Hidzsra után nyolc évvel következett be. Mindkét esemény külön-külön hét évig tartott, ezért nincs kizárva, hogy egymást követték folyamatosan. Bukhari csak a Hidzsra utáni éhínséget említi, és olyan szörnyűségekről számol be, hogy az emberek csontokat, tetemeket ettek. Abu Sufiyan (Hidzsra 8.) felkereste a Prófétát és közbenjárását kérte, hogy imáival vessen véget az éhínségnek, amit a pogányok a Próféta átkának tulajdonítottak. A 23. Szúra szintén jelez egy éhínséget Mekkában, de az később lehetett, mint ami ebben a Szúrában szerepel, 23:75. Mivel a Szúrák több darabban nyilatkoztattak ki, előfordulhat, hogy egyes versek más dátumhoz kötődnek, mint a Szúra többi része.

Ellepi az embereket, ez lesz a fájdalmas Büntetés. (Korán 44:11)

Visszafogjuk egy keveset a Büntetést, de ti visszatértek (a bűn útjára). (Korán 44:15)

Egy Napon rátok törünk a hatalmas veszedelemmel és Mi akkor (mindent) megtorlunk! (Korán 44:16)

Bár a magyarázatban szerepel az éhínség, ami Mekka népét sújtotta és való igaz, hogy van összefüggés az aya és az éhínség között, de a Korán értelmezésekor nem térhetünk ki egy olyan jövőbeli esemény látomása elől, ami nem csupán Mekkát, hanem az emberiséget éri. Ugyanis a szúra nem ragad le Mekka hitüldöző, evilági magatartásánál, hanem a múlt nagy csapásait szemlélteti, ahol az ok ugyanaz: az emberi felsőrendűségből eredő büszkeség és gőg, ami számos bűn csírája.

A fenti verseket követően következik Mózes és a fáraó története, majd a Jemeni Himyar dinasztia sorsát, akiket saját gőgjük vezetett pusztulásba.

A Fáraó és az Egyiptomiak büszkeségét, felsőrendűségét látjuk a későbbiekben, valamint bukásukat.
Itt ez kap hangsúlyt, nem Mózes története. A 44:30-33-ban láttuk milyen kegyben részesült Izrael, amit ott saját büszkeségükkel és hitetlenségükkel állítottak szembe. Ez is hozzájárult bukásukhoz. A 44:37-ben pedig a Himyar királyság Jemenben szenvedte el ugyanezt, bűneik miatt.
Nemes Próféta: hangsúlyosan Mózesre alkalmazza, aki az Igazság hirdetőjeként ezzel ellentétes jelzőt kapott a Fáraótól, amikor őt „nyomorult alaknak” nevezte (43:52).

„Tubba” a Himyar (Jemen) királyi család neve, vagy titulusa volt, akik Hamdan törzsébe tartoztak. A Himyarok ősi nép voltak. Egykor egész Arábiára kiterjesztették hegemóniájukat, ami azon is túl nőtt és volt idő, hogy kelet Afrikát is uralták. Sába ősi kultuszát gyakorolták, ami égitestek imádatát jelentette. Későbbiekben a Zsidó és Keresztény vallás is gyökeret eresztett náluk. A Hidzsra 9-10. évében a Próféta küldöttséget indított útra Jemenbe, ahol Himyar helytartó kormányzott, aki erősen hajlott az Iszlám felvételére. Ez jóval e Szúra megszületése után történt.
A Ma'rib nagy gátját az i.e. 8. században építették a Himyarok. Ez volt az ókori világ egyik műszaki csodája. Miután a gát áttört, semmi nem maradt utána, csak aszály, éhínség és pusztulás.

Ne feledjük: a 10. vers egy mindent belepő füstről, szmogról tesz említést, a 15-16 vers pedig egy olyan büntetésről szól, ami eleinte csak alkalmanként jön el, de ha az ember nem változtat magatartásán, akkor lesújt egy végső csapás is. Nem láthatók ennek Jelei?