h i r d e t é s

Gond van az új Airbusok hajtóművével, leállítják a szállításokat

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Gond van az új Airbusok hajtóművével, leállítják a szállításokat

2018. február 11. - 13:38

Az Airbus éppen ezen a héten közölte, hogy fel szeretnék gyorsítani a keskenytörzsű gépek gyártását, mert a megrendelt több mint hatezer gépet a jelenlegi ütemben csak nyolc év alatt tudnák leszállítani – pár nappal később viszont a hajtóművekkel kapcsolatos problémák miatt már az átadások teljes leállítását jelentették be.

Forrás: aeronef.net

A probléma a Pratt & Whitney hajtóműveket használó A320neo típusokkal adódott – már tavaly tavasszal is lehetett tudni, hogy nincs minden rendben az újgenerációs gépekkel, a gondokat azonban azóta sem sikerült megoldani, így a társaság most a szállítások felfüggesztéséről döntött.

Az IndiGo, India legnagyobb légitársasága szombaton kivonta az üzemeltetés alól három érintett gépét és törölni kényszerült néhány járatát, miután az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség arra figyelmeztetett, hogy a Pratt & Whitney hajtóművek hibája okozhatott néhány, utóbbi időben tapasztalt, repülés közbeni leállást. Az ügynökség azt is közölte, hogy folyik a hiba okának feltárása.

A Pratt & Whitney és az Airbus repülésbiztonsági tanácsa pedig a fentiek után úgy határozott, hogy “minden újgenerációs neo repülőgép leszállítását felfüggesztik”.

A kényszerszünet bejelentése nem vet túl jó fényt sem az Airbusra, sem a hajtóműveket gyártó United Technologies-re, miután a probléma nem újkeletű, de ezek szerint még mindig nem sikerült megoldást találni a gondokra. Tom Enders, az Airbus vezérigazgatója nemrég még úgy nyilatkozott, hogy bízik benne, hogy a hajtóművekkel kapcsolatos gondok rövidesen megoldódnak, az újabb hírek azonban már arról szólnak, hogy nem csak egy, hanem több típusú turbinát is érinthetnek a problémák.

 

Forrás: Bloomberg / kitekinto.hu