Nikola Gruevszki budapesti feltűnése a „sorosozás”, vagyis a Fidesz értelmezése szerint a nemzeti választásokba való nemzetközi beavatkozás elleni prevenció egy újabb állomása.

Bár Gruevszki rekordidő alatt kapta meg Magyarországon a menedékjogot, az eddig ismert részleteket elemzése arra utal, hogy a magyar kormányt Gruevszki szökése kezdetben inkább zavarba hozta. Legalábbis erre utal, hogy sem a hivatalos magyar kommunikáció, sem propaganda-gépezet kezdetben nem tudott mit kezdeni a volt macedón miniszterelnök felbukkanásával Budapesten. 

A magam részéről nem keresném sem Moszkva kezét, sem pedig valamiféle komolyabb stratégiát a magyar lépés mögött. A menedékjog megadásának gyorsasága is inkább rögtönzésre utal, jobb ezen minél gyorsabban túlesni. A lényeg: egyszerűen ki kellett segíteni azt a balkáni szövetségest, akit Budapest Soros György áldozatának tekint, és akinek az otthoni bukása miatt a Fidesz a saját Soros-ellenes kampányába kezdett, mintegy megelőzésként. Hasonlóan Magyarországhoz a Gruevszki vezette kormány is megépítette a migráns ellenes kerítést. A két kormány tagjai között személyes, baráti kapcsolatok is kiépültek. 

Hogy mit kell megelőzni? Nos, a macedón Soros Alapítvány, az amerikai kormánnyal egyetemben, valóban erőteljesen támogatta a civil társadalmat, illetve a polgárok mobilizációját. 2015-ben több tízezres tüntetések vezettek Gruevszki lemondásához, és a 2017-es választások pedig a szociáldemokrata és albán kisebbségi pártok közös koalíciójával végződött. Korántsem szeretném lebecsülni a Soros hálózatok befolyását a helyi politikára Európában, vagy éppen az Egyesült Államokban. Ám mivel hasonló programok menedzselésével foglalkoztam majd húsz évig, nyugodtan mondhatom, hétmillió dollárral (vagy akár többel) nem lehet csak úgy forradalmat csinálni, ha nincs hozzá kellő népakarat. 

Mert a macedón kormány megdöntéshez a legaktívabban éppen a reformernek indult Gruevszki járult hozzá. Többek között olyan botrányokkal, mint például az ország egy százalékának (sic) lehallgatása. És hát azért a Mercedesért is ki kellett fizetni majd 600 ezer eurót, amiért végül is otthon két évre jogerősen elitélték. 

Budapest kezdeti tagadása után gyorsan kiderült, a magyar külügy segítette Gruevszkit Albániából Budapestre. Nem világos azonban, hogy sikerült (saját állítása szerint gyalog) a jogerősen elitélt volt miniszterelnöknek saját országából Albániába távoznia, hiszen otthon rendőri felügyelet alatt állt. Valószínűsíthető, hogy Szkopje nem bánja annyira távozását. Mivel Gruevszki pénzzé tette mindenét, inkább visszavonulásról van szó. Budapesten nem lesz belőle mártír, és a szökése után aligha reménykedhet egy nagy visszatérésben. Sőt, távollétében inkább könnyebb lesz a pártja maradékát lemorzsolni. 

A magyar sajtó egy jó része szerint Gruevszki menedékjoga a Nyugat és a Kelet közötti választásról (is) szól. Ez beleillik az„új hidegháború” koncepciójába, és abba a logikába, miszerint minden EU/NATO konszenzus ellenzése Moszkva érdeke. Gruevszki pártja, a nacionalista-konzervatív VMRO-DPMNE valóban ellenezte Macedónia névváltoztatását, annak ellenére, hogy ez a Görögországgal kötött megállapodás volt a feltétele az ország EU-hoz és a NATO csatlakozásának. 

Csakhogy az erről szóló macedón referendum elbukott októberben, mindössze 36 százalékos részvétellel. Ennek ellenére a macedón kormány-koalíciónak sikerült „meggyőznie“ kilenc ellenzéki képviselőt, nyilvánvalóan fenyegetéssel illetve kenőpénzzel, és a parlamentben alkotmányos többséggel hagyta jóvá az Észak-Macedónia elnevezést. És azt most hagyjuk, hogy Zoran Zaevnek, a jelenlegi macedón miniszterelnök is volt mit magyaráznia korrupciós ügyekben. 

Nagy kérdés, hogy megnyitja ez a demokratikusnak nehezen nevezhető manőver az ajtót Macedónia NATO, illetve EU tagsága előtt. A nyugati integráció értéke és a szabály (értsd Brüsszel) követésen alapuló értékrendjének vonzereje fakulóban, az identitás-politika pedig erősödőben van a Balkánon is. Jól jelzi ezt a macedón referendum bukása is, az EU és NATO vezetés minden igyekezete ellenére. 

Egyre többen látják úgy, hogy bár a cél a Balkán EU integrációja, inkább „zajlik az EU balkanizációja”. A Brüsszel által évtizede óta támogatott neoliberális gazdasági reformok, az EU integráció, mint konvergencia motor, illetve az „átmeneti igazságszolgáltatás” egyre inkább bizonyul illúziónak a Balkánon is. Ráadásul az EU nem belső reformot, hanem a régi módszerek erő által való alkalmazását preferálja. 

Ebben helyzetben Gruevszki befogadása akár meg is erősítheti Orbán felszálló ágban lévő balkáni nimbuszát - még ha látszólag szembe is megy a hivatalos magyar külpolitikai célokkal a régióban. A konszolidálódó balkáni nacionalista/nativista rezsimek amúgy sem nagyon illenek az egyre inkább „technokratásodó” EU-ba. Erre éppen a Brüsszelnek ellentmondó, önálló véleményt (sok esetben nem éppen szalonképesen) képviselni akaró Orbán vezette Magyarország az intő példa. 

Ám Macedónia példája is intő lehetne a magyar kormány számára, meddig lehet elmenni az arroganciában és az állam foglyul ejtésében. Mert amennyiben hétmillió dolláron múlik egy kormány sorsa, akkor már régen megette azt a fene. 

Szerző:  Jarábik Balázs / parameter.sk