h i r d e t é s

Gulyás Lászlót kirúgják

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Gulyás Lászlót kirúgják

2021. május 04. - 13:59

A hivatalos bejelentés nem történt meg, de a HVG információi szerint kedden még erre is sor kerülhet.

Gulyás László előadást tart a Magyarságkutató Intézet 2020. júniusi konferenciáján – Forrás: Magyarságkutató Intézet YouTube-csatornája

A lap szerint döntött a rektor, és megválnak a botrányt keltő megszólalásairól híres lett Gulyás Lászlótól a Szegedi Tudományegyetemen. A felmentés ha minden igaz, már szerdától érvényes, és a szorgalmi időszak kezdetéig tartó kurzusait mások veszik át.

Még április elején a szeged.hu jutott hozzá egy panaszlevélhez, amely szerint az SZTE-n tartott Migráció és Menekültügy a XX. században című tantárgy előadásán egészen nem odavaló mondatok hangozhattak el Gulyástól. A történtek miatt négy hallgató panaszlevelet írt, az ügy a Juhász Gyula Pedagógusképző Karra került.

A főiskolai professzor hallgatóinak egy része szerint rasszista, homofób, szexista megjegyzések sokaságát használta órái során. A történész, aki egyben a Magyarságkutató Intézet tudományos tanácsadója is, március 15-én a Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetését vehette át.

A diákok szerint Gulyás már az elején egy Győzike fényképével feljelentkező hallgatót a kép eltávolítására utasított: „Tehát én utálom a cigányokat, de a Győzikét végképp, ne kelljen már néznem…” Ez meg is történt, majd az óra egy pontján Gulyás László arra kérte hallgatóit, hogy minősítsék prezentációját. Valakitől a „tökéletes” választ kapta, majd erre a következőt válaszolta: „Az lenne a tökéletes, ha Claudia Schiffer a hálószobámban tartózkodna, de tudom, hogy a hallgatónak minden jó”.

Ezután a feketékre tértek rá, az előadáson bemutatott illusztráció kapcsán az hangzott el többek között, hogy „az amerikai feka kultúra a rapre épül”, illetve „az angol katonák aprítják a fekákat”. Itt hangzott el, hogy „afrikai civilizáció nincs. Ott a fekák az őserdőben lófaszt se csináltak”. Továbbá kifejtette, hogy ha a „szerencsétlen neandervölgyi meglátja a One Directiont, visszafordul”, nem sokkal később pedig „rendkívül csúnya niggerek”-ről beszélt. (szegeder.hu)