h i r d e t é s

Gyermekbántalmazás miatt nyomoznak a volt fideszes polgármester ellen

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Gyermekbántalmazás miatt nyomoznak a volt fideszes polgármester ellen

2018. április 24. - 14:38

Az igazgató feljelentette azt a 13 éves gyereket, akit ő bántalmazott. - írja a 168ora.hu.

Forrás: 24.hu

Gyermekbántalmazási ügybe keveredett Putnoki Zsolt, a Budapest XIII. Kerületi Ének-zenei és Testnevelési Általános Iskola igazgatója, Újkenéz korábbi fideszes polgármestere. A tanárok és szülők is állítják, hogy Putnoki több gyereket is megütött, a bántalmazottak minden esetben roma gyerekek. A rendőrség kiskorú veszélyeztetése miatt nyomozást rendelt el, miközben az igazgató is feljelentést tett egy 13 éves fiú ellen

– írja a 24.hu.

A portál információi szerint április 13-án kettesben maradt az igazgatói irodájában egy 13 éves roma fiúval. Az igazgató megpofozta a gyereket, aki visszakérdezett, hogy ezt miért kapta. Ezután szitkozódások közepette még két pofont lekevert neki az igazgató. A negyedik ütés előtt a gyerek megpróbálta ellökni Putnokit és kirohanni a teremből. 

Egy tanár hallotta is, hogy a fiú azt kiabálja: „Ne bántson, igazgató úr!”. Egy másik tanár azt mondta, hogy a fiú remegett, zokogott, zaklatott volt az eset után. 

Punoki rendőrt hívott, arra hivatkozva, hogy a gyerek bántalmazta őt. A tanárok viszont jelezték, hogy az igazgató sztorija sántít. Ezt pedig nemcsak a fiú kiabálására alapozták, hanem arra is, hogy a tanárok és a szülők elmondása szerint nem ez volt az első eset, amikor az igazgató roma gyereket bántalmazhatott.

A rendőrség a 24.hu érdeklődésére megerősítette, hogy nyomozást indítottak közfeladatot ellátó személy elleni erőszak gyanúja miatt. Ugyanakkor azt is elmondták, hogy a kapitányság nyomozást rendelt el egy másik ügyben is, kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt.

Putnoki Zsolt ellentmondásos igazgatói kinevezésről tavaly nyáron írtunk. Sem az önkormányzat, sem az iskola nevelőtestülete, sem a szülői munkaközösség nem támogatta, Palkovics László oktatási államtitkár mégis kinevezte őt.

168ora.hu