h i r d e t é s

Gyermekvasutasokat avattak szombaton

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Gyermekvasutasokat avattak szombaton

2019. június 03. - 06:02

A hétvégén tartották a budapesti Gyermekvasúton a 2018/2019. tanévben tanfolyamot elvégző gyerekek avatási ünnepségét.

Fogadalom - Forrás: mavcsoport.hu

Szombaton 140 ifjú gyermekvasutas tett fogadalmat a hűvösvölgyi végállomáson. A tanév alatt ősszel és tavasszal is indult egy-egy négyhónapos tanfolyam, ahol a vasutas szakma alapjaival és a környék nevezetességeivel ismerkedhettek meg a gyerekek. Az ifjú vasutasokat Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára, valamint Völgyesi Zsolt, a MÁV Zrt. általános és műszaki vezérigazgató-helyettese köszöntötte. Mindketten kiemelték, hogy a vasúttársaság, illetve a közlekedési ágazat jövőbeli szakember-utánpótlása számára az egyik legjobb alapot a Gyermekvasút nyújtja.

Az ünnepségen bemutatták a Gyermekvasút történetéről készült kisfilmet, és több olyan jármű is felvonult, melyek az elmúlt időszakban estek át jelentős felújításon.

A hűvösvölgyi állomás alsó szintjén, a gyermekvasutasok zászlófelvonási helyénél egy időkapszulát falaztak be, az elé elhelyezett emléktábla hirdeti: a csomagot a Gyermekvasút 100. évfordulóján, 2048-ban kell felnyitni. A fémdobozba fényképek, vonatjegyek, igazolványok, vasúti tankönyvek kerültek, illetve több üzenet várja majd a jövő gyermekvasutas nemzedékeit. Napjaink emlékeinek falba rejtésével folytatódik a hagyomány: idén tavasszal már ugyanitt felbontottak egy időkapszulát, melyet 1969 óta őrzött az állomásépület.

A Széchenyihegy és Hűvösvölgy közötti kisvasút első 3,2 kilométeres szakaszát 1948. július 31-én adták át. Az elmúlt 71 évben több mint tizenötezren voltak úttörő- vagy gyermekvasutasok. Jelenleg mintegy ötszázötven gyerek váltja egymást a szolgálatban.

MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság / mavcsoport.hu