h i r d e t é s

Gyurcsány szerint előbb-utóbb lesz választási megállapodás

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Gyurcsány szerint előbb-utóbb lesz választási megállapodás

2017. szeptember 13. - 17:45

No, de előbb vagy utóbb? - írja a magyarnarancs.hu.

Forrás: magyarnarancs.hu

Kedden délután Dunaújvárosban haknizott a DK elnöke, a rendkívül hangzatos "Orbán vagy Európa? Válassz!" című kampány országjárásának első állomásaként.

Rögtön erősen indított, kezdve azzal, hogy előbb-utóbb lesz választási megállapodás "a demokratikus ellenzék" pártjai között, hiszen

mindegyik baloldali párt élesen szemben áll "az orbáni rendszerrel", szakmailag valamennyien felkészültek, és a pártok között nagy különbség abban sincs, hogy mit tennének kormányra kerülve.

(Kérdezzük, akkor miért is nem tudtak eddig összefogni?)

Ezután a DK elnöke egy csodálatos hasonlattal mutatta meg közönségének, milyen is jelenleg a demokratikus ellenzék élete, akiket a sors

összezárt egy nagy társasházba, ahol el kell viselni a másikat, és ezt a többi pártnak is fel kell ismernie,

különben ők húzzák a rövidebbet.

Ha nem lesz mind a 106 egyéni választókerületben ellenzéki megállapodás, az a Fidesz malmára hajtja a vizet a 2018-as parlamenti választáson.

S itt még nincs ám vége a dolognak, mert Gyurcsány közölte, a DK (majdnem) mindegyik párttal hajlik az együttműködésre, de ebben a kérdésben "nem erőszakosak".

Önállóan is bizonyára szép eredményt érnek el, de azt belátja, hogy egyedül nem képes a kormányváltásra. Valakivel azonban semmi pénzért nem fogna össze, ez pedig a Jobbik, még akkor sem, ha annak elnöke komoly erőfeszítéseket tesz azért, hogy radikális pártját konszolidálja, de "egy szájból víz és tűz nem jöhet".

És akkor lássuk az ígéreteket: az oktatásban könnyen-gyorsan rendet vágna, az egészségügy már keményebb dió, ott drámai a helyzet és sok pénz hiányzik, a sajtó elszenvedte változásokat is hip-hop helyrehozná és újra a "hatalmat ellenőrző" média jönne létre, a bérek és a nyugdíjak tekintetében viszont nem ígér semmit, mert nem lesz rá pénz.

magyarnarancs.hu