h i r d e t é s

Ha a szenvedélyeinkről van szó, elsősorban a televízióból inspirálódunk

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Ha a szenvedélyeinkről van szó, elsősorban a televízióból inspirálódunk

2020. január 15. - 13:58

Ha kedvenc időtöltéseinkről, például sportról, gasztronómiáról, lakberendezésről, autókról vagy természetről van szó, leginkább a televízióból szerezzük az inspirációt és az információt – derül ki a Discovery megbízásából 13 országban 13 ezer ember megkérdezésével készült nemzetközi felmérésből.

Illusztráció: flickr.com Fotó: Finland Lakeland

A válaszadók 93 százaléka szerint szenvedélyeink táplálásában a televízió jelenti a legfontosabb inspirációt, második a közösségi média 67 százalékkal, harmadik helyen pedig a környezetünkben lévő emberek állnak 66 százalékkal. A televízió szerepe szignifikánsan erősebb, mint bármely más szereplőé, beleértve a közösségi médiát is. A 35–54 évesek körében a tévés tartalmak ötször nagyobb eséllyel táplálják érdeklődésünket, mint a közösségi média – sőt, még a nehezen elérhetőnek tekintett 18–24 évesek között is kétszer akkora a televízió szerepe.

Tízből több mint nyolc megkérdezettnek van legalább egy szenvedélye, hobbija az életben, az átlagos szám négy. A hobbik mellett általában serdülőkorban köteleződünk el, kezdetben a szüleink (33%), a tévé (23%) és kortársaink (15%) hatására.

Sokak számára a televíziós műsorok jelentik a nagy külső kiváltó okot, amely révén aztán az érdeklődés belső szenvedéllyé formálódik. A televízió történetei nagyon személyesen, emberi, zsigeri szinten hatnak

– mondta Dr. Tom Chatfield technikafilozófus, író.

– Nem csupán olyan, mintha olvasnánk vagy hallanánk valamiről, ez a belemerülés segíthet felfedezni magukban azt az érzelmi szikrát, amely a szenvedély és a felfedezés saját útjára vezet minket.

Közös érdeklődésünk elősegíti a közösségi érzés kialakulását a világban egyre erősödő elszigeteltségben. A kutatásból kiderül: szenvedélyeink közelebb hoznak minket egymáshoz – tíz emberből nyolc barátaival és családjával osztozik hobbijában, heten pedig úgy érzik, hogy ezek erősítik az összetartozás érzését.

A kutatás szerint a szenvedélyek – amellett, hogy boldogságot okoznak – biztosítják azt az érzést, hogy elértünk, teljesítettünk valamit. Tízből több mint nyolcan gondolják, hogy ezek az időtöltések fontosabbak, mint valaha, és kilencen egyetértenek azzal, hogy az ilyen elhivatottság segíthet megbirkózni a mindennapi élet okozta stresszel.

A szenvedély mindig is fontos volt az emberek számára, mert segít nekik meghatározni, kik is ők valójában

– mondta Dr. Nick Southgate viselkedéskutató.

– A világ, úgy tűnik, egyre viharosabb, a jövő pedig bizonytalannak tűnik. Egy ilyen helyzetben fontossá válnak azok a területek, ahol teljes kontrollal rendelkezünk afölött, ami érdekel minket, tudjuk, mit jelent számunkra és merre tartunk. 

Ez a felmérés rámutat arra, hogy az emberek minden eddiginél jobban vágyakoznak arra, hogy szenvedélyeik révén kapcsolódjanak egymáshoz és a körülvevő világhoz

– mondta Fulvia Nicoli, a Discovery tartalomért és termékekért felelős ügyvezető alelnöke.

– A Discovery tartalmai és történetei arra ösztönöznek, hogy hódoljunk érdeklődésünknek. Legyen az gasztronómia, természet, állatok vagy sport

– minden rajongó számára kínálunk valamit, ami őt boldoggá teszi.

A Discovery, Inc. olyan valóságon alapuló szórakoztató márkákkal táplálja nézőinek szenvedélyét az összes képernyőn és platformon, mint a Discovery, az Eurosport, a HGTV, a Food Network, a TLC, az Investigation Discovery, a Travel Channel és az Animal Planet. Emellett direct-to-consumer termékek egyre bővülő portfóliójával rendelkezik – például dplay, GolfTV és Food Network Kitchen –, amelyek a „nézni és csinálni” élményét kínálják a rajongók számára.

A Discovery csoport reklámértékesítési partnere az Atmedia ([email protected]).

Az emberek szenvedélyének ereje

A kutatást a Discovery, Inc. megbízásából a Tapestry Research végezte. 13 ezer résztvevő online megkérdezésével 13 piacon: Dél-Afrika, Románia, Spanyolország, Lengyelország, Olaszország, Törökország, az Amerikai Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország, Oroszország, Dánia és Hollandia. A viselkedéskutató szakértők bevonásával készült tanulmány 50 online naplót és 25, összesen 200 órányi interjút tartalmaz.

A felmérés 38 szenvedélyt tartalmazott, összesen 10 területen:

  • Sport
  • Gasztronómia
  • Természet és vadvilág
  • Tudás
  • Rendkívüli életek
  • Otthon, lakberendezés
  • Felfedezés és kaland
  • Az igazság feltárása
  • Autózás
  • Esküvők és kapcsolatok