Élünk a gyanúperrel, hogy Mária néni nem pontosan a gázár nyolcszoros és az áramár valamivel kevesebb mint hétszeres emelésére gondolt, amikor az inkriminált mondatok elhangzottak, de embernek bele kell törődnie, hogy olykor nem az elképzelései szerint alakulnak a dolgok. Röfi álláspontját nem ismerjük, az ő horizontja megrekedt a kukoricánál, bár éppenséggel abban sem állunk túl jól.

Hátradőlhetünk: a keleti nyitás végérvényesen célba érkezett. Az, hogy egy alapvető szolgáltatás ára – bizonyos határ felett – egyik napról a másikra a többszörösére emelkedjen, keleten szokott előfordulni; példaképeinknél, Kazahsztánban, Türkmenisztánban, Iránban, akiket utolérni ugyan még nem sikerült, de szívósan próbálunk felzárkózni mögéjük, nehogy aztán egy óvatlan pillanatban megszökjenek a bolyból.

Most látszik csak, milyen kár, hogy a Ryanair vezérigazgatója nem küldte meg korábban az Alapismeretek friss diplomásoknak című hiánypótló munkát az unortodox közgazdaságtudomány magyarországi feltalálóinak. Ő is mindig csak ígérget. Kiderülhetett volna belőle, hogy bár az államilag rögzített ár nem ördögtől való, érdemes óvatosan bánni vele, mert ha teljesen elszakad a bekerülési költségektől, a helyrebillentés pillanatában képes akkorát szólni, hogy az talán még a Holdon is hallatszik. De a Margit-hídon mindenképp.

A költségektől elszakadt fogyasztói ár marxista dogmája – különösen a jövedelemszinttől erősen függő fogyasztású termékeknél - nem csak azért káros, mert a nagyfogyasztót preferálja. Az áram árára hosszú távú, gyakran életre szóló beruházási döntések alapozódnak; geotermikus vagy más áramalapú fűtés, elektromos autó, nagyteljesítményű hűtő, mely kalkulációk azután az árrobbanáskor egy szempillantás alatt a szemétkosárban végzik.

Kiolvashatták volna belőle, hogy az autokráciák Achilles-sarka a beruházáspolitika, melyet ezekben a rendszerekben sosem a józan ész, hanem a belőle nyerhető népszerűség irányít. Tudja-e bárki, hogyan működnek majd azok a létesítmények, melyek egynapi fűtési és világítási költségei kétévi beléptidíjjal vethetők egybe? Zavar-e valakit, hogy a Budapest-Belgrád vasútvonal eddig becsült nyolcszáz éves megterülési ideje váratlanul ezerkétszáz évre nő? Aligha. Amit látunk, az a kollektív felelőtlenség diadala, határidő nélkül meghosszabbítva.

Nincs más hátra: az évtizedes mese helyére egy vadonatújat kell találni, mégpedig heteken belül. Hozhat éppenséggel a Parlament határozatot, hogy legyen mindig nyár, de nincs kinek elküldeni.

Hál’istennek dramaturgokban nincs hiány. Akik 2006-tal vetik össze a mai eseményeket, nem veszik figyelembe, hogy az elmúlt évtizedben kiépült egy sokszáz milliárd forintos tudatmódosító ipar és legnagyobbjai, ha közgazdasági alaptételeket nem is, a politikai marketing alapszabályát tökéletesen megtanulták: hazudozás, uszítás nélkül – félmunka. Olyat tisztességes szakember nem ad ki a kezéből.

Ezért aztán nem tévedünk nagyot, ha adunk egy kis ízelítőt a közeljövőből. Hajlott kora ellenére fel fog állni a kispadról Soros, pályára lépnek a háttérhatalmak és minden bizonnyal a kezdő tizenegyben szerepel majd a globalisták kottájából játszó nemzetközi baloldal is. A helyzet megkívánja, hogy tényleg a legjobb összeállításban lépjünk pályára. Pénz nem számít, a szövetségi kapitány személye meg nem is lehet kérdéses.

Már csak a háttérvilágításról kell gondoskodni. S mi lehet arra alkalmasabb, mint egy mindent feledtető, látványos tűzijáték, bizonyságául annak, hogy minden rendben van, minden a megszokott mederben folytatódik.