h i r d e t é s

Ha Szekeres szereti az alkoholt, akkor Gyurcsány alkoholista!

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Ha Szekeres szereti az alkoholt, akkor Gyurcsány alkoholista!

2019. július 19. - 08:46

Szekeres Imre véleményt nyilvánított, ez lett a vége!

Szekeres Imre, az MSZP legendás politikusa, volt honvédelmi miniszter - Forrás: olkt.hu

Az MSZP váratlanul újraélesztette Szekeres Imrét, ami nem is annyira politikai, mint inkább orvosi értelemben számít bravúrnak 2019-ben.

A korábban az őszödi beszéd kiszivárogtatásával is hírbe hozott Szekeres Imre szerdán a Facebookján rúgott bele a 6 százalékos MSZP-nél életképesebb ellenzéki pártokba.

A szocialista “politikus” azért ütötte meg a DK-t és a Momentumot, mert azok megszavazták Ursula von der Leyent az Európai Bizottság élére.

(A korábbi német védelmi miniszter egyébként nagy híve az Európai Egyesült Államoknak és az európai minimálbérnek, nem véletlenül mondta megválasztása után Dr. Molnár Csaba, hogy az új bizottsági elnök programja lényegében megegyezik a DK programjával – ugyanígy nyilatkozott Dr. Dobrev Klára is, aki közölte: jó szívvel szavazza meg Ursula von der Leyent.)

Az egy szem szocialista EP-képviselő Ujhelyi István azonban (jobbikos társával karöltve) ellene szavazott a német politikusnőnek, ezért most az MSZP és zsebmédiája azon fáradozik, hogy megmagyarázza Ujhelyi lépését, egyúttal beletaposson a többi ellenzéki pártba.

A Hírklikk nevű szocialista propagandaportál külön cikkben népszerűsítette Szekeres Imre mai ellenzék-alázó posztját, hiszen egy kis ellenzéki bomlasztás mindig jól jön a Fidesznek.

(A Hírklikk főszerkesztője egy bizonyos Wirth Zoltán, róla >>itt lehet<< érdekeseket olvasni.)

A legmélyebbre talán a Hírhugó nevű MSZP-s szennyblog süllyedt, amely azzal hergelt a DK és a Momentum ellen, hogy azok “hanyatt vágták magukat a Fidesznek” és “behúzták az igent Orbán jelöltjére”.

Ehhez a látószöghöz azért egészen különleges tudatmódosítóra lehet szükség.

A Hírhugót egyébként a magyar nyelvtannal és a tisztességgel is hadilábon álló Torzsa Sándor MSZP-politikus írja, aki sajnálatosan nem vállalja a nevét a Hírhugó impresszumában.

A DK-s Nyugati Fény portál a következő felütésel zárja a cikket: "Köszönjük Imre, köszönjük Zoltán, köszönjük Sándor! Csak így tovább, lesz az a 6 százalék 3 is hamarosan!"