h i r d e t é s

Haladás: már 13,7 milliárdnál jár a szombathelyi stadion ára a becsült 8,8 helyett

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Haladás: már 13,7 milliárdnál jár a szombathelyi stadion ára a becsült 8,8 helyett

2017. június 30. - 19:56

Elég jól összefoglalja a stadionépítések tipikus fordulatait mindaz, ami a szombathelyi aréna körül történik. - írja az index.hu.

Forrás: index.hu

A magyar labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő Swietelsky Haladásnak is új stadiont épít az állam, sőt egy hozzá kapcsolódó sportcsarnokot is. A beruházás értékét a közbeszerzés 2015-ös kiírásakor 8,8 milliárd forintra becsülték, de végül mindössze egyetlen érvényes ajánlat maradt az asztalon, ami 13,1 milliárd forintos áron vállalta a feladatot.

A győztes a Swietelsky–ZÁÉV konzorcium volt, az ajánlatot úgy fogadta el a beruházás lebonyolítására létrehozott, önkormányzati tulajdonú Haladás Sportkomplexum Fejlesztő Nonprofit Kft. hogy hivatalosan több milliárd forint hiányzott a projekt költségvetéséből.

Hasonlóan történt ez a Videoton és az MTK stadionjának esetében is – egy pillanatig nem aggódtak amiatt, hogy az Országgyűlés másként is határozhat, mint amit Pestről nemhivatalosan megígértek.

Szombathely esetében a kormány hivatalosan 9,6 milliárdot szánt az önkormányzati nonprofit kft. teljes költségvetésére, ám egy titkos ígérettel további 5,6 milliárdot biztosított a beruházásra.

Érdekesség, hogy egy nyilvánosságra hozott levél szerint erről a pluszpénzről már 2015-ben szó volt, miközben csak 2016 januárjában derült ki hivatalosan, hogy szükség van rá (miután nem volt 13,1 milliárdosnál olcsóbb ajánlat).

Az épülő szombathelyi stadion. Fotó: Varga György / MTI Forrás. index.hu

Nem feltételezhetjük, hogy a nyertes konzorcium tudott a pluszforrásokról, és ezért vette a bátorságot, hogy beadja az elvártnál sokkal drágább ajánlatát. Az viszont feltételezhető, hogy esetleg több érvényes ajánlatból válogathatott volna a kiíró, ha magasabb becsült árat ad meg.

A beruházás tehát közel 50 százalékkal magasabb áron indult el a megvalósulás útján a vártnál, de ez sem bizonyult elégnek. Az EU-s közbeszerzési értesítő szerdai hirdetménye szerint ugyanis rájöttek, hogy további 600 millió forint szükséges ahhoz, hogy a létesítmény megfeleljen eredeti céljának.

Tehát semmi új nem merült fel, a megrendelő egyszerűen rájött, hogy olyan dolgokkal kell bővíteni a szerződést

amelyek a szerződés alapját képező kivitelezési dokumentációban nem szerepelnek, de a kivitelezés eredeti célkitűzésének végrehajtásához és fenntarthatóságához szükségesek.

A projekt ára így most már 13 754 377 902 forintnál jár.

Hogy az összeg milyen arányban oszlik el a stadion és a csarnok között, az nem ismert, de kiindulva a párhuzamosan zajló, székenként közel 1 millióba kerülő székesfehérvári stadion árából, a szombathelyi aréna a maga 8 656 férőhelyével papíron nem vihetne el többet nettó 9 milliárd forintnál.

Vagyis a csarnokra marad 4-5 milliárd forint. Kaposváron jelenleg 4,4 milliárdért épül egy valamivel nagyobb multifunkcionális csarnok, amiben nem 458 darab ülőhely lesz, hanem 2 600, és a felszereltsége is eggyel magasabb igényeket elégít ki.

Forrás: index.hu

Ha pedig esetleg kiderülne, hogy még ebbe a költségvetésbe sem férnek bele, akkor sincs baj, a kormányzati pluszforrásoknak hála már 15,2 milliárd forint áll a beruházás rendelkezésére.

Mindezek ismeretében az sem mellékes, hogy a komplexumot építő konzorcium egyik tagja a Swietelsky Magyarország Kft., miközben a szombathelyi csapat névszponzora a testvérvállalat Swietelsky Vasúttechnika Kft., vagyis a séma akár megfelelhetne a szponzorációs pénzek állami megrendeléseken keresztül való visszafizetésére is.

A konzorcium másik tagja a ZÁÉV Zrt., ők vitték el például a Puskás-stadion 200 milliárdos szerződését is a Magyar Építővel karöltve.

A nagy múltú zalaegerszegi céget 2015-ben adták el, hogy kinek, azt nagyon titkolják, de a cég jövedelmezősége a következő évben megnégyszereződött, az elnyert közbeszerzéseik értéke pedig a váltás előtti 21 milliárd forintról idén 176 milliárdra nőtt. Vagyis úgy néz ki, hogy az új tulaj tényleg egy tehetséges ember.

Végezetül említtessék meg, hogy az önkormányzati kft. a projekthez kapcsolódó marketingfeladatok ellátására bruttó 22,2 millió forintért szerződött a Kuna Tibor-féle Young and Partnersszel, a kormány egyik kedvenc kommunikációs cégével.

index.hu