h i r d e t é s

Halálosan megfenyegették Nancy apját

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Halálosan megfenyegették Nancy apját

2015. május 13. - 15:06
0 komment

Rejtett számról érkező telefonhívás során fenyegették meg halálosan a nemrég brutálisan meggyilkolt, fiatal lány, Nancy Davis édesapját - számolt be lapunknak az érintett ma reggel.

A rendőrség közben újra meghallgatja az apát, miközben az ügyészség elmulasztani látszik feladatait. - arja a stop.hu

- Ismeretlenek rejtett számról felhívtak és halálosan megfenyegettek - közölte lapunkkal a másfél hete, brutálisan meggyilkolt, 19 éves Nancy Davis édesapja. Azzal kapcsolatban későbbre ígért tájékoztatást, hogy pontosan mi hangzott el fenyegetés során és az ügy mely részével hozza összefüggésbe az ismeretlenek hívását.

Mint arról lapunk is beszámolt, a fiatal lány édesapja volt az első és mindeddig az egyetlen, aki - immár több ízben is - nevesítette azt a közszereplőt, aki állítása szerint - lánya elmondására hivatkozva - prostituáltként több éve kapcsolatban állt Nancyvel. Az apa azt is bejelentette: noha a rendőrség a bűncselekmény utáni napokban egyszer már meghallgatta, ismét beidézték a nyomozók tanúkihallgatásra. Nancy édesapja lapunkkal azt közölte: első kihallgatása során a hatóság kizárólag az ő és lánya közötti kapcsolat részleteire volt kíváncsi.

Az eltelt másfél hétben számos, az üggyel kapcsolatos, új információ jelent meg a nyilvánosság előtt, ezért lapunk a Központi Nyomozó Főügyészséghez fordult. Nancy anyja egy tévéinterjúban kijelentette: a gyilkosság idején azért hagyta el Akácfa utcai lakását, mert lánya "kuncsaftot" várt, ezért, hogy zavartalan legyen az "üzlet", elment kutyát sétáltatni. Ez - több, lapunkat segítő jogász szerint - kimerítheti a büntető törvénykönyv 201. § (1) b, pontjában foglaltakat: aki épületet vagy egyéb helyet prostitúció céljára másnak a rendelkezésére bocsát bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Emellett a fiatal lány édesapja szerint Nancynek évek óta - mint prostituált - volt viszonya az általa megnevezett közszereplővel. Ugyancsak jogászok hívták fel arra a figyelmünket, hogy - tekintettel arra: Nancy idén csupán 19 esztendős volt - a Btk 201. § (2) bekezdése alapján egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személyt bír rá prostitúcióra.

A Központi Nyomozó Főügyészségtől azt kérdeztük: a fenti, nyilvános információk és a megjelölt törvényi helyek alapján indítottak-e hivatalból nyomozást ismert vagy ismeretlen tettes ellen. Dr. Nagy Andrea, a szervezet szóvivője arról tájékoztatta lapunkat: "...a Központi Nyomozó Főügyészség hatásköre csak a törvényben meghatározott személyi körre és bűncselekményekre terjed ki. Az Ön által felvetett bűncselekmények nyomozására - a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint - a Központi Nyomozó Főügyészség nem jogosult." A szóvivő a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz irányított bennünket, így nekik is elküldtük kérdéseinek. Amint megérkezik a válasz, cikkünket frissítjük.

 

stop.hu

Posted by SEJT on 2015. május 13.