3.4. Újdonság: 

A vágyak rendszere az ösztönös késztetéseink betartatására

A vágyak rendszere szerepének, működésének a leírása.

Ahogyan már nagyon röviden a Bevezetés elején írtam, az evolúció folyamán kialakult az emberben a vágyak rendszere. Ha engedelmeskedünk az életfenntartó ösztöneink késztetéseinek, akkor az ösztöneink, nyilván az elménkkel együttműködve, kielégítik a létező legvonzóbb, legvágyottabb érzésekkel, örömmel, boldogsággal, büszkeséggel, stb. a vágyainkat. Ez azt jelenti, hogy felvállaljuk az ösztöneink által kijelölt feladatokkal járó nehézségeket, elvégezzük ezeket a feladatokat, és ezáltal a helyes, az erkölcsös úton maradunk és nem ártunk az evolúció menetének, hatékonyságának, és nem veszélyeztetjük az élet fennmaradását.

Ha azonban ez nem történik meg, és a könnyebb utat választjuk, akkor nemhogy kellemes érzéseket nem kapunk, hanem a mulasztásunkkal arányos bűntető-elrettentő érzéseket kell elszenvednünk, mint a félelem, a szorongás, akár az őrületig vagy a halálig menően.

Ugyanis a könnyebb út választása (a később részletezendő módon) mindig csalással (saját magunk és a külvilág becsapásával), a valóság meghamisításával jár, és ha az evolúció során hamis kiindulási adatok alapján hozzuk meg a döntéseinket, akkor súlyos veszélybe kerül az életünk és általában, az élet folytatódása, fennmaradása.

Az ösztönös késztetéseink két fő csoportba sorolhatók:

a közösségi ösztön (a közösséghez tartozás ösztöne, a falka-ösztön) és

az önbecsülési kényszer  (amely a rangsor-ösztönt, a közösségi tekintélyszerzés ösztönét  valósítja meg a gyakorlatban).

3.5. Újdonság:

A közösségi ösztön

Mivel a közösség ereje, összefogása óriási erőt és hatékonyságot  előnyt hoz nekünk és utódainknak a más fajokkal, vagy akár a saját fajunk más közösségekhez tartozó egyedeivel, csoportjaival folytatott küzdelmekben, így az vált az egyik legfontosabb ösztönünkké, hogy lehetőleg minél nagyobb közösséghez tartozzunk.

Az emberi természet esendő, könnyebb utat kereső jellege miatt azonban sajnos a közösséghez való hűségünket is a könnyebb úton járva igyekszünk bizonyítani, a közösségi érzés helyett csak "a hamis közösségi érzést" próbáljuk felmutatni.

3.6. A 6. Újdonság:

A hamis közösségi ösztön

Tehát ahelyett, hogy saját magunk áldozatokat hoznánk a közösségért, a mások áldozatait igyekszünk kisebbíteni, hitelteleníteni, vagy éppen a hamis megmentő szerepében tetszelgünk, tehát azt a benyomást próbáljuk kelteni, mintha mi mentenénk meg a közösségünket bizonyos külső támadások, behatolások ellen. Így aztán egyes személyeket vagy csoportokat igyekszünk a közösségünk ellenségeiként beállítani, vagy nem is létező külső veszélyeket kreálunk, és nagy bátran "fellépünk" ezek ellen a nem is létező külső veszélyek ellen. Belső, a közösségünkhöz tartozó személyekről vagy csoportokról - legtöbbször politikai ellenfeleinkről - pedig azt próbáljuk bebizonyítani, hogy ők valójában a közösségünk ellenségei, és igyekszünk elérni, hogy őket a közösségünk kirekessze, megbélyegezzék őket. 

Ez az ösztönös alapja a rasszizmusnak és az egyéb, a kirekesztésen alapuló gyűlöletkeltésnek.

3.7. A 7. Újdonság: 

Az önbecsülési kényszer (a közösségi tekintélyszerzés ösztöne, a rangsor ösztön megvalósítója) újfajta értelmezése:

Az egyénnek elemi létérdeke, hogy a közösségen belüli rangját, befolyását, tekintélyét, elismertségét minél magasabbra emelje. Ugyanis a közösség erőforrásaihoz való hozzáférés arányos a ranggal, a közösségen belüli tekintéllyel. Erre őt a természet az evolúció során kifejlődött önbecsülési kényszer segítségével igyekszik kényszeríteni. 

Az önbecsülési kényszer tehát arra igyekszik ösztönözni az embert, hogy minél nagyobb mértékben fejlessze magát, minél értékesebbé tegye magát a közösség, az élet fennmaradása számára, és így növelje rangját, tekintélyét.

Persze ennek is létezik a "könnyebb út" választása által jelentett "változata: a hamis önbecsülés kényszere

3.8. Újdonság:

A hamis önbecsülés kényszere, hétköznapi nevén 

A hamis önbecsülés 

A hamis önbecsülés magyarázata; szerintem:

A hamis önbecsülés azáltal keletkezik bennünk, hogy az önbecsülés érzését nem saját magunk fejlesztésével, értékesebbé tételével érjük el, hanem csak ennek a látszatát próbáljuk kelteni; azáltal, hogy magunk fejlesztése helyett a vetélytársakat sározzuk, kicsinyítjük, megítéltetésüket rontjuk, ezáltal a saját értékességünk a közösségünkön belül relatíve megnövekszik. Tehát az egyén csaló, öncsaló módon saját magával ösztönösen elhiteti, hogy ő valóban olyan értékes, tekintélyes személyiség, mint ahogyan szeretné, és a külvilággal szintén ösztönösen ugyanezt akarja elhitetni csalással, hazugsággal és képmutatással.

3.9. Újdonság:

Az (evolúciós) jutalmazó érzések

Az egyén, ezáltal a faj, és ennek révén az élet fennmaradásához

elengedhetetlen, hogy az egyén végrehajtsa az ösztönei késztetéseit. 

Ehhez egyrészt szükség volt a hajtóerőt adó vágyak létrejöttére, másrészt az ösztönös késztetések elvégzését jutalmazni kellett, hogy az (állati) egyed és később az (emberi) egyén minél magasabb arányban teljesítse az ösztönös késztetésekben megfogalmazott feladatokat. A vágyainkat tehát az ösztöneink kielégítik, beteljesítik kellemes érzésekkel, ha együttműködünk az ösztöneinkkel, a jóravivő késztetéseinkkel.

A jutalmazó érzések csúcsát a flow-érzés jelenti (Csíkszentmihályi Mihály leírása szerint), amelyet én lelki orgazmus -nak neveztem el. Ez szerintem akkor jön létre, ha olyan tevékenységet végzünk, amely az evolúció, az élet fennmaradása szempontjából nagyon fontos és hasznos: a nemi aktus közben, magasszintű művészeti alkotás létrehozása közben, valamilyen találmány vagy akárcsak használati eszköz mesteri kivitelezése közben stb.

Az állati időkben ez gyakorlatilag 100 %-ban teljesült is, tehát az állatok reflex-szerűen végrehajtották az ösztöneik késztetéseit, az ember azonban az esetek zömében igyekszik a cselekvést megtakarítani, és így bár megszolgálatlanul, a könnyebb úton, de mégis mindenáron megszerezni a jutalom-érzéseket.

Ez végső soron érthető, hiszen egyrészt ezek a jutalmazó érzések az emberi élet legvágyottabb, legkellemesebb érzései; másrészt a természetben minden élőlény a legkönnyebben, a legcélszerűbben akarja az élete során eléje kerülő helyzeteket megoldani. 

Vélhetően emiatt (ennek elkerülésére) jöttek létre az (evolúciós) bűntető-elrettentő érzések.

3.10. Újdonság:

Az (evolúciós) bűntető-elrettentő érzések

Ezek a testi érzések szintjén a fájdalom, lelki-érzelmi szinten a szorongás és a félelem különböző szintű változatai, egészen az őrületig vagy akár a halálig menően! 

3.11. Újdonság:

A jóra vivő késztetéseink

Azok a késztetéseink, amelyek ténylegesen az élet fennmaradását szolgálják.

Ezek az ösztöneink "alapértelmezett" késztetései, melyek az ösztönös késztetéseinkben meghatározott viselkedés vagy cselekvés tényleges végrehajtására akarnak késztetni minket, tehát arra, hogy vállaljuk föl azokat a nehézségeket, amelyekkel ezeknek a feladatoknak a végrehajtása jár, és ne a "könnyebb utat" válasszuk.

3.12. Újdonság:

A rosszra vivő késztetéseink

Ezeket a késztetéseket a szabadjára engedett élvezetvágyunk okozza, ez is képes a saját szolgálatába állítani az önámítási és a képmutatási kényszerünket, amelyek révén a lelkünkben megvalósul a csalás, a "könnyebb út" velejárója

A rosszravivő késztetés szerintem az, amely mindenáron rá akar bírni minket a jutalmazó érzések megszerzésére, és arra csábít, hogy a "könnyebb utat" vegyük igénybe ehhez. Így tehát szabad folyást enged az élvezetvágyunknak, és akár a legerkölcstelenebb  utat is felkínálja nekünk, ha az meghozza a kívánt eredményt, az élvezetet, az örömöt, a boldogságot.

A rosszra vivő késztetést nem nehéz azonosítani a bibliai "kísértéssel", a "csábítással", az "eredendő vagy áteredő bűnnel".

3.13. Újdonság:

Az érték, az értékek, az értékrend új értelmezése, származtatása.

Szerintem az emberi életben minden dolog, cselekedet és tulajdonság értékét az határozza meg, hogy mennyire hasznos az evolúció, az élet fenntartása számára;

Így a legfőbb emberi értékek: az erkölcsösség, az igazságosság, a szolidaritás, a közösség számára hozott áldozat, a hűség, a szeretet, a szerénység, a méltányosság, az irgalom, az együttérzés, a boldogság, a szépség, az egészség, az ész, a hősiesség, a bátorság, stb.

A tisztességes, értékes ember az értékekhez igazodva él; az értékessége mértékét, fokát pedig az erkölcsössége mutatja meg, tehát hogy milyen mértékben képes az értékek szerint élni. 

A legfőbb érték az erkölcsösség, mert az erkölcsös ember segíti az evolúciót és így az élet fennmaradását, az erkölcstelen pedig nem, mert szabotálja az evolúció működését és ezáltal veszélybe sodorja az élet fennmaradását, folytatódását.

Minden fogalom értelmét, jelentőségét a fogalom tárgyának az evolúcióhoz, az élet fenntartásához fűződő viszonya határozza meg.