h i r d e t é s

Harcz László: Mi a jelentősége az emberiség túlélésében annak, hogy megdőlt a darwini "véletlen mutáció" tétele?

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam
a- a+

Harcz László: Mi a jelentősége az emberiség túlélésében annak, hogy megdőlt a darwini "véletlen mutáció" tétele?

2019. április 03. - 13:12

Mindössze annyi, hogy ezáltal esély nyílik az emberiség megmenekülésére a most már elkerülhetetlennek látszó klímakatasztrófa (túlmelegedés), a metán-kiszabadulása a fagyott talajokból és a Föld mágneses pólus-cseréje külön-külön is végzetes hatása ellenére.

A kép illusztráció! - Salon.com

Ugyanis a nagyon lassú darwini „véletlen mutáció-képződés”-sel szemben a feltételezések szerint, sőt a kutatások által is bizonyítottan, az evolúció igen gyorsan zajlik az irányított mutáció-képződés esetén!

Az emberiségnek pedig igen kevés ideje maradt, hogy felkészüljön és védekezzék a környezeti katasztrófa ellen. Tehát ha valóban ennyire gyors működésre is képes az evolúció, akkor olyan nagymértékű változás következhet be a globális emberiségi tudatban, nézetekben, talán még az ösztöneinkben is, hogy a környezeti katasztrófák elhárításához elengedhetetlen áldozatvállalások megtételéhez szükséges sokkal magasabb erkölcsi színvonal elérése immár elérhetőnek látszik.

Környezeti szempontból a klíma-túlmelegedés elkerülése érdekében azonnal abba kellene hagynunk a környezet-szennyezést, főként és leghamarabb a légszennyezést, az üvegház-hatású gázok kibocsájtását. Ehhez azonban valóságos erkölcsi megújulásra, „nagy ugrás”-ra lenne szükség.

Ha az sikerülne, akkor nagy eséllyel abbamaradna a metán kiszabadulása, mert a fagyott talajok felengedése Szibéria és a Himalája irdatlan nagy területein és másutt is, megtorpanna, és a metán benn maradna a fagyott talajban, mint már év-tízmilliók óta.

A mágneses póluscsere pedig a kutatások, a mélyfúrások szerint az utóbbi 50 ezer év talajmintái alapján egyáltalán nem biztos, hogy végbe menne, hiszen az említett múltbéli időszakban kétszer is elkezdődött ez a folyamat, de leállt, és visszaállt az eredeti állapot! Tehát van esély arra, hogy megússzuk ezt a fajta kataklizmát, amely azért olyan veszélyes az egész élő természetre, mert amíg a póluscsere zajlik, a Föld felszíne védtelen marad a kozmikus sugárzás ellen (ugyanis a kozmikus sugárzás a Föld mágneses teréről lepattan, és nem éri el a Föld felszínét), és védelem nélkül ez a kozmikus részecske-zápor az egész élővilágot kiirtaná.

De hogyan is jönnek össze ezek a katasztrófa-jelenségek Darwinnal, és mire is alapozom a derűlátásomat?

A végéről kezdve: úgy, hogy a véletlen mutáció helyett a kutatások szerint nagyonis irányított, csöppet sem véletlenszerű mutációkból válogathat a természetes szelekció; a mutációk irányítottan alakulnak ki a genetikai anyagunkban, feltehetően mindig abban az irányban megváltozó utód-tulajdonságok felé, amelyekkel az előd élete során felmerült külső, ártalmas hatások ellen a leghatékonyabban lehet védekezni és az utódok életét fenntartani, fennmaradásukat biztosabbá tenni.

Ennek a mi szempontunkból az a jelentősége, hogy míg a darwini „véletlen mutáció és szelekció” irdatlan lassú, addig a mai nézetek szerinti irányított mutációk által megvalósuló szelekció és így az egész evolúciós folyamat akár nagyságrendekkel gyorsabban működik a darwininál.

A gyorsabb evolúció lehetővé teszi, hogy kellő tudati változások és erkölcsi hajlandóság esetén a Kopp Mária szociálpszichológus szerinti gondolat alapján, miszerint „a megértett ösztön-működések már befolyásolhatók a tudattal”, az erkölcsösség ilyen módon a tudatos belátás alapján a kellő mértékben megnövekedhet!

Egyre nyilvánvalóbb, hogy az emberi evolúció úgy működik, hogy nemcsak a környezeti (tehát a külvilági) változások, hanem a bensőnkben, az elménkben, az érzelmeinkben zajló felismerések is formálják a génjeinket, a DNS-ünket (mint ahogy Bruce Lipton epigenetikus híres sejt-kísérlete kb. 15 évvel ezelőtt ezt már valószínűsítette!), és érzelmileg olyan helyzetbe kerül az emberiség gondolkodó része, hogy az érzelmi érdekeink, tehát az értékrendünk szinte megköveteli, hogy hozzuk meg a szükséges áldozatokat a katasztrófák elhárításához!

Az érzelmeink szerintem az ösztöneink és az elménk kölcsönhatásából származó késztetések. Kellően mély és kellő intenzitású, a témával foglalkozó közös gondolkodás esetén az emberiség elszántsága, áldozat-készsége, tehát erkölcsi színvonala elérheti azt a szintet, amelynél valóban megtesszük az összes szükséges önkorlátozó intézkedést, meghozzuk a szükséges áldozatokat, és az emberiség nagy hányada megússza a mostani katasztrófa-hullámot!

Tehát ha a legkedvezőbb forgatókönyv valósul meg, és az emberiség kellő figyelmet fordít a fenyegető kataklizmákra, felismeri és elismeri, hogy ha nem cselekszünk, ha nem hozunk áldozatokat, ha nem hagyjuk abba azonnal a környezetszennyezést, ha az emberi történelemben először, végre nem tanusítunk kellő tisztességet, altruizmust (áldozathozatalt), ha nem folyik minden lehetséges nyilvános plénumon, média-csatornán és a net online fórumain értelmes helyzetfeltárás, felelős vita, és nem születnek felelős és kellő mélységű korlátozó intézkedések, - akkor nekünk annyi!

A vég forgatókönyve tehát:

  • Mindenekelőtt az ostobaság, az igénytelenség, a közöny, az egyéni önzés, az erkölcsösség alacsony társadalmi szintje és a tudatlanság győz,
  • tovább folyik a műanyag-szennyezés, a halak jelentős része éhen hal kínok között, mert a gyomra műanyag hulladékkal telik meg,
  • a korall-telepek nagymértékű pusztulása, a már eddig is bekövetkezett óceán-hőmérséklet-emelkedés miatt, és a bennük, rajtuk élő tengeri hal- és egyéb fajok tömeges pusztulása,
  • nem, vagy alig csökken a széndioxid-kibocsájtás, amely üvegházhatást és ezzel klíma-melegedést, klíma-katasztrófát, a termőföldek elsivatagosodását okozza globálisan,
  • a növekvő hőmérséklet miatt kiszabadul a hatalmas mennyiségű metán a fagyott, ún. permafroszt-talajokból Szibériában és a Himalája irdatlan nagy területén, Grönlandon stb., és tudvalévően azonos mennyiségű metán-gáz kb. 30-szor nagyobb üvegház-hatást okoz, mint a széndioxid!
  • közben a Föld mágneses pólus-cseréje is zajlik, amely még akkor is tömeges kozmikus sugárzás-okozta gén-mutációkhoz vezet MINDEN élőlénynél, ha a kedvezőbbik, szerencsésebbik változat valósul meg, és a már megindult pólus-csere nem fejeződik be, hanem visszaáll az „eredeti állapot”…

És akkor még csak a főbb katasztrófa-okokat érintettem!

Tehát összefoglalóan: a mostanában „kulturális evolúciónak” nevezett élettani alkalmazkodás, amely a darwini rendszerrel szemben nem véletlen mutációkkal dolgozik, amely ezáltal iszonyú lassú, hanem célzott mutációk létrejöttével nagyon gyorsan, a Darwin által feltételezett működéshez képest igen sokszoros gyorsasággal zajlik. Ez lehetővé tenné, hogy az egész emberiség, az egész globális emberi társadalom kellően aktív megmozdulása esetén „pozitív visszacsatolással”, az ösztönök példátlanul gyors megváltozásával akkora érzelmi támogatást kap az ösztöneinktől és az elménk mélységeitől, hogy végül képesek lennénk meghozni a szükséges áldozatokat, bevezetni a szükséges önkorlátozásokat, és ha ehhez még a pólus-cserével kapcsolatban egy kis szerencse is társul, akkor az emberiség jelentős része megmenekülhet.