h i r d e t é s

Harmadáron játszottak volna át önkormányzati lakásokat fideszesek NER-potentátoknak, néhányan maguknak is

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Harmadáron játszottak volna át önkormányzati lakásokat fideszesek NER-potentátoknak, néhányan maguknak is

2022. november 30. - 11:06

Úgy tűnik, kezdenek végtelenné válni a budavári ingatlancsaták. Böröcz László, Budapest világörökségi területfejlesztésének kommunikációjáért felelős miniszteri biztosa egy módosítónak köszönhetően felszólalhatott az I. kerületi önkormányzat ülésén. Első dolga az volt, hogy ingatlaneladásokra tegyen javaslatot. 

V. Naszályi Márta polgármester kinyomta a fogkrémet a tubusból azzal, hogy belengette a budavári lakások bérleti díjának emelését, ezzel lenullázta ezeknek a bérlakásoknak a piaci értékét. Erre jött az a válasz, hogy eladhatóvá kell tenni ezeket a lakásokat. Az Országgyűlés erről is döntött. Az önkormányzatok jogosan járnak el, ha eladják ezeket a bérleményeket, amire egyébként 2012 óta lehetőségük van – így érvelt az önkormányzati lakások kedvezményes kiárusítása mellett Böröcz László, Budapest világörökségi területfejlesztésének kommunikációjáért felelős miniszteri biztos az I. kerületi képviselő-testület múlt heti ülésén.

Fellépése több szempontból is különös. Úgy szólalt fel, hogy őt nem választották meg képviselőnek, és éppen aznap, az ülés elején nyomták át az időközi választáson többségbe került fideszesek azt a módosítót, amellyel részvételt biztosítanak Böröcznek az üléseken.

Az így szóhoz jutó politikusnak pedig az első dolga az volt, hogy javasolja azokat az ingatlaneladásokat, amelyek megannyi fideszes és kormánypárt-közeli embereket juttat jó vételi lehetőséghez.

Böröcz a helyi lakásrendelet módosításáról szóló vitában kért szót, mint a budavári bérlakások eladását kötelezővé tevő tavalyi, nagy port kavart lakástörvény-módosítás atyja. A miniszteri biztos szerint teljesen jogos és reális a helyi fideszeseknek az a friss javaslata, amelyben azoknak a bérlőknek is lehetővé tennék az ingatlan értékének 35 százalékán történő vásárlást, akik kevesebb, mint 5 éve bérlik az ingatlant. Elvégre az ingatlan.com szerint a csere útján lakást szerzők átlagosan a forgalmi érték 60-65 százalékát már kifizették – tette hozzá a kerületi Fidesz elnöke.

Ahogy azt korábban megírtuk, az Alkotmánybíróság által előírt módosításokkal tavaly novemberben elfogadott jogszabály értelmében csak azok vehetik meg a forgalmi érték 15 százalékáért a lakásukat, akik legalább 25 éve bérlik azt. A többi esetben a teljes árat kell kifizetni, kivéve, ha tulajdonjog cseréjével vált bérlővé valaki, mert akkor 35-50 százalékos kedvezmény adható. Vagyis akár féláron vásárolhatja meg – az öt év kitöltése után – többek között az ugyanazon pilisszentkereszti faház cseréjével megszerzett két Úri utcai bérlakást Bayer Zsolt kormánypárti publicista, a Bécsi Kapu téri 60 négyzetméteres bérlakásért 24 négyzetméteres józsefvárosi ingatlant adó Rákay Philip, a Fidesz média tanácsadója. A miniszteri posztjáról nemrégen leköszönt Palkovics László viszont csak teljes áron vásárolhatna, mivel ő egy győri panel bérleti jogát adta a Halászbástya melletti bérlakásért.

A fenti kedvezményeket azonban kevesellték a budavári fideszesek. A kedvezőbb feltételeket biztosító javaslatukat Sándor Péterné fideszes képviselő azzal ajánlotta az I. kerületi képviselő-testületnek elfogadásra: az októberi budavári lakásfórumon Böröcz László megígérte, hogy beadják a helyi rendeletmódosítást, így se illetéket, kamatot nem kell majd fizetni, a csere útján bérlakást szerzők pedig 35 százalékért vehetik meg az ingatlant függetlenül attól, hogy mióta bérlik.

A javaslat súlyosan jogsértő, hiszen felülírja az Országgyűlés által elfogadott magasabb rendű jogszabályt.

Elfogadása hűtlen kezeléssel egyenértékű lenne, hiszen fillérekért kótyavetyélné el az önkormányzati vagyont, ráadásul olyanoknak, akiket a kilencvenes évek elején nem ért méltánytalanság azzal, hogy nem vehették meg bérleményüket a várban, lévén akkor még nem laktak itt. Ezeknek a jogsértő módon lakásszerzőknek adnánk ezzel harmadáron, mindenféle kedvezményekkel az ingatlanokat – tiltakozott V. Naszályi Márta párbeszédes polgármester.

Családok százai két kezükkel építették fel ezeket a lakásokat és nem fair velük szemben, ha nem a lakásprivatizáció idején alkalmazott kedvezményekkel vehetik meg a lakásaikat – érvelt Gulyás Gergely Kristóf fideszes képviselő, miközben a budavári épületek többsége műemlék, középkori eredetű, valamint 17-18. századbeli lakóház és középület.

Láng Orsolya aljegyző, a bérlakások kötelező eladását bonyolító vagyonhasznosítási iroda vezetője halkan megjegyezte, hogy a benyújtott javaslat végrehajthatatlan. Abban ugyanis arra hívják fel a bérlakásuk megvásárlásáról már egyoldalú vételi szándéknyilatkozatot benyújtókat, hogy vonják azt vissza és azután fogadják el az önkormányzat által az új szabályok szerint kiküldött vételi nyilatkozatot. Csakhogy a már benyújtott vételi szándéknyilatkozat visszavonhatatlan.

A kerület jegyzője ezek után felhívta a testület figyelmét, hogy az önkormányzati törvény szerint nem vehet részt a döntéshozatalban az a képviselő, aki személyesen vagy közeli hozzátartozója által érintett az ügyben. Erre Gulyás Gergely Kristóf rögtön jelezte, hogy ő akkor nem szavazna. A jegyző visszakérdezett, nincs-e más? Nem volt. Néhány perc múltán azonban Gulyás arra kérte a polgármestert, hogy szavaztassa meg a képviselőket, hogy őt és az előterjesztés ismertetőjét, Sándor Péternét érintettség okán kizárják-e a szavazásból. Mielőtt dönthettek volna, ugyanezt kérte Csobánczy Gábor DK-s alpolgármester is. Mindez azért volt lényeges, mert Gulyás és Sándorné híján nem lett volna meg a fideszes többség, viszont ugyanez a többség – reményeik szerint – nem zárta volna ki őket a szavazásból. Így is történt, szavazhattak. V. Naszályi a voksolás előtt bejelentette, ha a három képviselő szavazni fog, ami szerinte súlyosan etikátlan magatartás, akkor élni fog a vétójogával. Végül erre nem került sor, mert az érintettek tartózkodtak, így nem is lett meg az előterjesztés elfogadásához szükséges minősített többség. (Népszava)