h i r d e t é s

Három érdeklődő is lehet a magyar Telenorra

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Három érdeklődő is lehet a magyar Telenorra

2018. február 18. - 10:03

Már három érdeklődőről szólnak a piaci pletykák a Telenor magyar, bolgár, szerb és montenegrói érdekeltségeinek eladása kapcsán. 

Szóba került, hogy Mészáros Lőrinc, a cseh Petr Kellner, vagy az amerikai KKR kockázati tőkealap is bejelentkezett a távközlési cégre, de eddig egyikük sem erősítette eddig meg hivatalosan - írja az Index. 

A Telenor eddig annyit árult el, hogy kapott ajánlatot, amit 2018 első negyedévében vizsgál meg, de ez nem kötelezi semmire.

Az Index információi szerint ha a Telenor végül valóban eladja a leányvállalatot, akkor az anyagi szempontokon túl a norvégok döntését az is befolyásolni fogja, hogy nem keverednek-e botrányba azzal, ha egy politikai összeköttetésekkel rendelkező vevővel kötnek üzletet. Iparági értesülések szerint ha Mészáros Lőrinc valóban meg szeretné szerezni a portfoliót, akkor nem közvetlenül ő vásárolna a politikaközelsége miatt, hanem csak a második körben lépne be. Ahogy például a médiaportfoliójának nagy részét is megszerezte. A vidéki lapokat és a Nemzeti Sportot is tartalmazó csomagot első körben az osztrák üzletember, Heinrich Pecina vásárolta meg, majd egyben adta el Mészáros Lőrincnek.

A bolgár lapok a cseh milliárdos, Petr Kellner esélyeit taglalja, míg a szerb média az amerikai KKR érdeklődéséről ír. (portfolio.hu)