h i r d e t é s

Hatással lehet a 2022-es ellenzéki összefogásra a DK-Momentum vita?

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Hatással lehet a 2022-es ellenzéki összefogásra a DK-Momentum vita?

2020. augusztus 10. - 06:19

Hatással lehet a 2022-es ellenzéki összefogásra a Demokratikus Koalíció és a Momentum közötti jelenlegi vita - ezt mondták az ATV Híradó által megkérdezett politikai elemzők.

Lángosozás - Forrás: Gyurcsány Ferenc Facdebook oldala

Deák Dániel szerint a Momentum profitálhatna egy olyan baloldali együttműködésből, amiben Gyurcsány Ferenc nem vesz részt. Horn Gábor viszont úgy látja: a DK az ellenzéki összefogás megkerülhetetlen ereje.

"Lényegében a hazai ellenzék és a hazai baloldal is töredezett, szétaprózódott, polarizálódott." - ezt még júniusban mondta az MSZP választmányi elnöke. A mostani gödi eset kapcsán Kunhalmi Ágnes azt mondta:ez a tányércsörgés akár a baloldal 2022-es választási esélyeit is veszélyeztetheti.

Deák Dániel szerint a DK és a Momentum között folyó viták érdemileg hatnak az ellenzéki együttműködésre. Mint mondta, ebben a dominancia harcban jól látszik, hogy Gyurcsány Ferenc azt szeretné: a DK diktálja az ellenzéki összefogásban a tempót. Az elemző úgy látja, az ellenzéki pártok két külön listával több szavazót tudnának megszólítani.

"Ugyanakkor a szavazói elvárás, és az ellenzéki kommunikáció azt jelzi, hogy működjenek együtt és legyen közös ellenzéki lista. Azonban az mindenképpen kijelenthető, hogy a Momentum az profitálhatna egy olyan baloldalból, egy baloldali együttműködésből amiben Gyurcsány Ferenc nem vesz részt." - fejtette ki Deák.

Az ellenzéki pártoknak a 2019-es önkormányzati választások eredményeit kellene kamatozatni. – ezt már Horn Gábor mondja. Szerinte az egyetlen út: a közös, lehetőleg egy lista, és egy jelölt a Fidesszel szemben. Hozzátette: az összefogás mellett, a magyar gazdaság helyzete is befolyásolhatja a 2022-es választás eredményét.

"A politikailag aktív választók fele lelkes fideszes, a másik fele pedig lelkesen szeretné elutálni Orbán Viktort és társaságát, az orbáni világot. Ez nagyjából egyensúlyban van, az egyik az egy összefogott társaság, jelzem a mi pénzünkön, közpénzből összefogva ezt a dolgot. A másik oldalon pedig egy szétesett különböző értékek és ideológiák mentén szervezett párt alakulatok vannak egymás mellett. Nincs más megoldás, mint az összefogás szerintem." - vélekedett Horn Gábor, a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke.

A Jobbik alelnöke szerint a DK és a Momentum közötti vita nem hat negatívan a 2022-es ellenzéki összefogásra.

"Szerintem nem azzal kell foglalkozni, hogy milyen lista lesz és az embereket sem az érdekli, hogy a pártoknak egy vagy két listája lesz. Hanem azzal, hogy az ellenzéki pártok és az ellenzéknek az egész ereje képes lesz-e megtalálni azt a 106 embert, aki 1 az 1 elleni küzdelemben a Fideszes jelöltet le tudja győzni." - nyilatkozta Lukács Lászó alelnök.

A Jobbik szerint a DK és a Momentum mostani vitájából csak tanulni lehet. Viszont továbbra is kitartanak amellett, hogy két listára lenne szükség a 22-es választáson. (atv.hu)