h i r d e t é s

Hatszáz gyerek imádkozott a "nemzet vezetőiért" a Parlamentben

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Hatszáz gyerek imádkozott a "nemzet vezetőiért" a Parlamentben

2019. szeptember 22. - 06:51

Új szintre lépett és keresztényi köntöst öltött a politikai pedofília: Soltész Miklós államtitkárral több száz gyermek imádkozott az Orbán-kormányért.

A nemzet vezetőiért imádkozó gyereksereg a Parlamentben - Fotó: Kovács Attila / MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap

 

Időutazást élhetett meg az, aki szombaton az Országházban járt, Soltész Miklós egyházügyi államtitkár ugyanis a Horthy-korszakot megidéző produkciót mutatott be hatszáz gyerek társaságában a Parlamentben.

Az MTI beszámolója szerint a gyerekek „a nemzetért, vezetőiért, a kereszténységért” imádkoztak – magyarán, az Orbán-kormányért és az épp jelenlévő Soltész Miklósért is. 

Mint később kiderült, a közös ima annak apropóján történt, hogy újraindulásának tizedik évfordulóját ünnepelte a Pápai Missziós Művek Szent Gyermekség Műve. A gyerekek előbb a Szent István Bazilikában vettek részt a misén, ezután keresték fel a Parlamentet.

Legyetek papok, szerzetesek!

Soltész államtitkár itt arra biztatta a fiatalokat, hogy a felnőtt korra felelősségtudattal készüljenek, először is saját magukért. 

Ha ezt meg tudják tanulni, magukévá tudják tenni, akkor 

nagyszerű tagjai lehetnek mind a magyar nemzetnek, mind a kereszténységnek, mind pedig a saját családjuknak: édesapák, édesanyák, vezetők, tanítók, sőt remélhetőleg minél többen papok, szerzetesek

– fogalmazott Soltész. Az államtitkár arra buzdította a jelenlévőket, hogy legyenek büszkék a Szent Koronára, a Parlamentre, valamint vállalják fel a keresztény életmódot, ezzel ugyanis nem veszítenek semmit, sőt rengeteget nyernek.

Mindez bőven kimerítheti a  politikai pedofília fogalmát, vagyis azt a jelenséget, amikor politikusok gyerekekkel szerepelnek a nagyobb népszerűség kedvéért – ráadásul itt nem a politikus látogatott el az iskolába, hanem egy iskolányi gyereket vittek el hozzá, hogy a kicsik a nemzet vezetőit éltessék. Mindezt azonban büntetlenül teheti meg az Orbán-kabinet: maga Székely László alapjogi biztos sem tudott igazán mit mondani arra, hogy kormánypárti politikusok rendszeresen biodíszletként használnak gyerekeket kampányaikban. A szombati tömegmegmozdulást – három héttel az önkormányzati választások előtt – pedig nehezen lehetne másnak nevezni, mint kampányeseménynek.


Soltész Miklós

Ima a politikusokért, a Gyermek Jézus oltalma alatt

A Pápai Missziós Művek honlapja szerint a Szent Gyermekség Műve – másképpen a Missziós Gyermekek Társasága – annak a vágynak köszönheti nevét, hogy a Gyermek Jézus az oltalma alá helyezi őket. Meg van győződve arról, hogy a gyermekek szellemi és társadalmi erőt jelenthetnek a világ igazi átformálásában.   

A Szent Gyermekség Műve 1843-ban alakult meg, gyorsan meggyökerezett a magyar társadalomban is. A lendületes missziós nevelési munka 1948-ban, az egyházi szervezetek betiltásával teljesen megszűnt, csupán 2009-ben született újra – olvasható a honlapon. (nepszava.hu)