h i r d e t é s

Hátulról másodikak vagyunk az EU-ban, ha az egy főre jutó fogyasztást nézzük

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Hátulról másodikak vagyunk az EU-ban, ha az egy főre jutó fogyasztást nézzük

2022. június 21. - 05:42

Az egy főre jutó tényleges fogyasztás mértéke Magyarországon és Szlovákiában volt a második legkevesebb 2021-ben – derül ki az Eurostat adataiból.

A kép illusztráció! - Forrás: nepszava.hu

Közzétette friss felmérését az Eurostat, amely az egyéni fogyasztás mértékét vizsgálja a különböző EU-országokban: ezek szerint a magyarok egy főre jutó fogyasztása 2021-ben az EU-átlagnak csak a 70 százalékát érte el. Ennél már csak Bulgáriában rosszabb a helyzet (63 százalék), Szlovákiával pedig épp azonos szinten vagyunk.

Az Eurostat honlapján emlékeztet: az egy főre jutó GDP ugyan gyakran használatos az országok jóléti szintjének mutatójaként, azonban nem feltétlenül alkalmas a háztartások életszínvonalának kifejezésére. 

Ez utóbbi célra jobban megfelel az egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztás.

A tényleges egyéni fogyasztás olyan javakból és szolgáltatásokból áll, amelyeket az egyének tényleg elfogyasztottak, illetve igénybe vettek, függetlenül attól, hogy azokat a háztartások, a kormányzat vagy nonprofit intézmények vásárolták-e meg és fizették-e ki.

A tényleges egyéni fogyasztás a nemzetközi volumen-összehasonlításban gyakran minősül az előnyben részesített mérőszámnak, mivel nem befolyásolja az a tény, hogy a háztartások által igénybe vett bizonyos fontos szolgáltatások, például az egészségügyi és az oktatási szolgáltatások szervezése országonként eltérő. 



Forrás: Eurostat

(Az ábrákon látható PPS pedig a vásárlóerő-paritást kifejező mesterséges valuta.)

A felmérés az egy főre jutó GDP-t is vizsgálta, ebben Magyarország az EU-átlag 76 százalékát érte el, amivel szintén utolsó előtti.



Forrás: Eurostat

(rtl.hu)