h i r d e t é s

Hírszerkesztő

Hírszerkesztő képe

Fidel Castro rövid időn belül kétszer is megjelent a nyilvánosság előtt

Fidel Castro, a kubai forradalom "atyja" egy héten belül kétszer is megjelent a nyilvánosság előtt - jelentette a helyi média vasárnap.

megtekintés

Balaton Sound: Tizenöt mojitót kérek, de nem fogom kifizetni

A Balaton Sound ma már egyértelműen azoknak a fesztiválja, akik visszasírják a Hajógyári-szigetet és tényleg semmi más nem érdekli őket, csak hogy le lehessen venni már azt az átkozott pólót legalább félezer ember szeme láttára.

megtekintés

Magyar film sikere a nemzetközi filmfesztiválon Karlovy Varyban

Horváth Lili Szerdai gyerek című magyar-német koprodukcióban készült játékfilmjét választották a nemzetközi filmfesztiválon Karlovy Varyban a Nyugattól Keletre (East of the West) című versenyszekció legjobb alkotásának szombat este.

megtekintés

A kilencedik bolygó

A New Horizons július 14-i Pluto-közelítése kapcsán egyre több szó esik a “kilencedik bolygóról”.

megtekintés

Pedagógusok is üdülhetnek az Erzsébet-program keretében

Rétvári Bence egy LMP-s képviselő hivatalosa kérdésére válaszul jelentette be, hogy az Erzsébet-programban idén új elemként jelent meg a Köznevelési intézményben foglalkoztatottak számára szóló üdülési pályázat.

megtekintés

Kitört a Colima vulkán Mexikóban

Emberek százait kellett kitelepíteni a Colima vulkán kitörése miatt Mexikó nyugati részén.

megtekintés

Kigyulladt egy ágy a mezőhegyesi kórházban

Meggyulladt egy ágy a mezőhegyesi Szent György téren álló kórház egyik kórtermében szombat éjjel - jelentette a katasztrófavédelem.

megtekintés

Voltunk már lenn is

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényszekciójának forgalma 28,5 milliárd forint volt a héten, ez mintegy 11 milliárd forinttal kevesebb az előző hetinél.

megtekintés

Nyári idővel búcsúzik a hét

Vasárnap is sok napsütéssel indul a nap, este északnyugatra azonban már megérkezik egy gyenge hidegfront.

megtekintés

Így nem lettünk nagyhatalom

Több szektorban is akart régiós központ és nagyhatalom lenni Magyarország, kormányokon átívelően.

megtekintés

Vodafone Kupa: Olasz tornagyőzelem a Margitszigeten

A magyar csapat 8:6-ra kapott ki

megtekintés

Elhunyt Kenderes Gábor, a magyar para-erőemelősport alapítója

Hosszan tartó súlyos betegség után, 66 éves korában pénteken elhunyt Kenderes Gábor, a magyar para-erőemelősport alapítója, nemzetközi szinten is ismert és elismert edző.

megtekintés

Ennyire veszélyes hely Magyarország: itt a jelentés

Az IEP nemzetközi kutatóintézet idén is elkészítette szokásos tanulmányát, amelyben a világ 162 országát értékelik veszélyességi szintjük szerint.

megtekintés

Szeressük együtt Bájerzsoltit!

"Üdvözlöm a mai, budapesti Pride résztvevőit!

megtekintés

A titkok és titkosítók népe

Miért hazudunk egymásnak annyit?

megtekintés

Menekültellenes akciókat ígért a Hatvannégy Vármegye

Több száz fős, javarészt kopasz férfiből álló tömeg gyűlt össze a Keleti pályaudvarnál péntek este a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom menekültellenes tüntetésén.

megtekintés

Meghalt Omar Sharif

A Doktor Zsivágóból és az Arábiai Lawrence-ből ismert Sharif 83 évesen, egy kairói kórházban hunyt el. Halálhírét ügynöke, Steve Kenis erősítette meg a nemzetközi hírügynökségeknek.

megtekintés

A hét infografikája: 2014 még jó volt Simicskának

A Kreatív vitte képre, hogy a Simicska-érdekeltségű médiabirodalom összes árbevétele és profitja még tavaly is nőni tudott.

megtekintés

"Ha Isten velünk, ki ellenünk?" - Indul a Pride

Ma délután négy órakor indul a 20. jubileumi Budapest Pride felvonulás a leszbikusok, melegek, biszexuálisok, transznemű és queer (LMBTQ) emberek társadalmi elfogadásáért.

megtekintés

Megfejtették a Soundon a Wellhello slágerét!

Tovább hömpölyög a fesztivál hangulat, ahol nem csak bulizni lehet, de számtalan bölcsességgel is gazdagodhatunk.

megtekintés

Megkezdődött a pedofíliával vádolt pápai követ pere

Jozef Wesołowski egykori érsek, aki a Dominikai Köztársaság korábbi pápai követ lehet az első, akit a Vatikán maga ítél el gyermekmolesztálásért.

megtekintés

Bayern: az elnök elismerte, eladják Schweinsteigert az MU-nak

Karl-Heinz Rummennigge, a Bayern München elismerte, hogy a bajor klub megegyezett Bastian Schweinsteiger klubváltása ügyében a Manchester Uniteddel, így már a csak a manchesteri csapat és a játékos megállapodásán múlik az egyezség.

megtekintés

Oldalak