h i r d e t é s

Hírszerkesztő

Hírszerkesztő képe

Baja Ferenc nem "seggdugaszokat" akar az MSZP-be

Jó lenne, ha az MSZP-s képviselők "helyi ügyek gazdái lennének, nem pedig egy párt seggdugaszai”

megtekintés

A világ második legmagasabb épületét is megmászták, biztosítás nélkül

„Just for fun” vágott neki Kínában Vitaliy Raskalov és Vadim Makhorov a 660 méteres toronynak.

megtekintés

A 39 éve ott élő néni nem vehetett lakást – az államtitkár igen

Elkeseredett pécsi néző fordult az RTL Klub híradójához, miután már 39 éve bérli lakását a Levéltártól, de nem engedik neki, hogy megvegye.

megtekintés

Lázár megpróbálta, de nem tud igazat mondani

Hiába ígérte korábban a Miniszterelnökséget vezető miniszter a titkosítás feloldását, az Euratom Ellátási Ügynökség (ESA) által elkaszált paksi fűtőanyag-beszerzési szerződés tartalmát a közvélemény továbbra sem ismerheti meg.

megtekintés

Fokozódik a fideszes belháború

Egy évnyi, látszólagos szunnyadást követően újra kiújulhat a Rogán-Lázár párharc.

megtekintés

Rogán: 77 százaléknak csökkent vagy változatlan a törlesztőrészlete

Írja az MTI. Azaz a Fidesz frakcióvezető-elemzőjének számításai szerint majdnem minden negyedik devizahitelesnek, 23 százalékuknak nőtt a törlesztőrészlete a nagy mentőakció után.

megtekintés

Deutsch Tamás letorgyánozta a Jobbikot

Demagógiával vádaskodva, keményen megvédte az állami segítséggel kifizetett végtörlesztés miatt támadott paralimpiai bizottság elnökét Deutsch Tamás.

megtekintés

Varga hajba kapott Matolcsy egyik fontos emberével

Nem tetszett a jegybank ügyvezető igazgatójának a kormány terve a bankadó csökkentésére, a nemzetgazdasági miniszter lőtt, az MNB visszalőtt.

megtekintés

10 000 Lego-elemből rakták össze a Millennium Falcont

Két hónap kellett hozzá, de megérte. Íme a Star Wars legendás űrhajója, az Ezeréves Sólyom, Legóból.

megtekintés

Kitüntették a leköszönő kínai nagykövetet Budapesten

Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter a magyar-kínai politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatok fejlesztése érdekében tett kiemelkedő munkája elismeréseként átadta a Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetést Hsziao Csien leköszönő kínai nagykövetnek a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2015. május 12-én.

megtekintés

Ápolók Nemzetközi Napja - 2015

Ma van az ápolók nemzetközi napja. Világszerte május 12-én tartják, ugyanis 1820-ban ezen a napon született Florence Nightingale.

megtekintés

Földrengés Nepálban: rohamosan nő a halottak száma

Már 36-ra nőtt a Nepál keleti részét sújtó újabb nagy erejű földrengés áldozatainak száma, míg a két héttel korább katasztrófa több mint 8000 életet követelt.

megtekintés

Sokan aggódhatnak még az önkormányzati választás miatt

Nyolcvanöt büntetőeljárás indult a tavaly októberi önkormányzati választások után választási csalás gyanúja miatt.

megtekintés

Egy halom fura fényes folt van a Ceresen

Egyre közelebbről fotózza a Ceres nevű törpebolygó feszínét a NASA Dawn nevű szondája, így egyre közelebb kerülünk ahhoz a válaszhoz, ami megmagyarázza, mik azok a titokzatos, fényes fehér foltok a bolygó felszínén.

megtekintés

Hatalmas robbanást filmeztek egy orosz országúton

Egy festéket szállító teherautó gyulladt ki, majd robbant fel. A detonáció olyan erős volt, hogy a lökéshullám tíz méterre hajított el egy közeli házban lévő férfit.

megtekintés

HVG: Meglepő részletek a 25 milliárdos kormányzati pályázatban

A HVG.hu belenézet minden idők legnagyobb, 25 milliárd forintos kommunikációs közbeszerzésének a dokumentációjába.

megtekintés

Háziorvosi praxishitelt dolgoz ki a kormány

A patikai tulajdonváltáshoz hasonlóan a háziorvosi praxisok adás-vételét is államilag támogatott, kedvezményes kamatozású hitelkonstrukcióval ösztönözné a kormány – jelentette be az egészségügyi államtitkár.

megtekintés

PM: Valamiért nem indult eljárás Tiborczék kikötővásárlása miatt

Bár több feljelentést is tettek azért, mert Orbán veje megvette a keszthelyi kikötőt, egyelőre sehol sem indult eljárás az ügyben.

megtekintés

A kokainozó kajakosok túlzónak tartják a tíz hónapos eltiltást

Túlzónak érzi a tíz hónapos eltiltást a kokainnal megbukott Csipes Tamara és Dombvári Bence, ezért fellebeznek.

megtekintés

Oldalak