h i r d e t é s

Hírszerkesztő

Hírszerkesztő képe

Kórokozók rohamával magyarázzák a magas magyar halálozási adatot

Kedvező adatok után jött idén a negatív rekord a természetes fogyás alakulásában.

megtekintés

Csaknem államtitkár lett a „földmaffia” vezére

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal volt elnökhelyettesét nemcsak a pénz érdekelte, hanem a karrierje is

megtekintés

Holtan találták a bakonykúti falunapról eltűnt kislányt

A falu melletti kis patakban találták holtan azt a hároméves kislányt, aki nem sokkal korábban a falunapról szökhetett el

megtekintés

Bérbe adnák a vissza nem szolgáltatott földeket

„Felháborítónak tartom, hogy a kutatóintézet a saját területeit bérbe akarja adni, hiszen eddig az volt a magyarázatuk, hogy a mi földjeinket azért nem adják vissza tulajdonosaiknak, mert kutatásokat végeznek, és milyen jó ez a helyi és a romániai mezőgazdászoknak” – jelentette ki Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere csütörtöki sajtótájékoztatóján, melyet Fejér László Ödön parlamenti képviselővel közösen tartott.

megtekintés

Súlyos állami százmilliók a megbukott focicsapatoknak

A költségvetésből százmilliók mennek olyan focicsapatokra, amelyek nem tudják teljesíteni az első osztályhoz szükséges elvárásokat.

megtekintés

Önnek lesz egy műtétje az ország másik végében

A műtétre vagy CT-vizsgálatra váró betegeknek a jövőben a szomszédos városba, a másik megyébe vagy akár az ország másik felében lévő kórházban is felajánlhatnak helyet.

megtekintés

Ötvenmilliárdot kaszáltak Rogán ötletén

Igen jól profitálhattak a közvetítőcégek a letelepedési államkötvények értékesítéséből: csak tavaly 50 milliárd forint folyhatott be a cégekhez, amelyért cserébe 172 milliárd forint névértékű magyar állampapírt értékesítettek

megtekintés

Pártot szervez a volt jobbikos képviselő és az ex-gárdakapitány?

Új „nemzeti radikális” párt szerveződik az előző parlamenti ciklusban még a Jobbik frakcióban tevékenykedő Bertha Szilvia körül – értesült az atv.hu.

megtekintés

Lezuhant Andy Vajna magánrepülőgépe

Tragikus baleset érte Andy Vajna magánrepülőgépét, 18 ember halt meg a fedélzeten – írja a Bors.

megtekintés

Vereséggel felérő győzelmet aratott Erdogan pártja

Meglepetést hozott a török választás: ugyan a kormányzó AKP nyert, de nemhogy a kétharmados, az egyszerű többséget sem sikerült megszerezniük.

megtekintés

Vasárnapi zárva tartás: Sok dühös ember a Balatonnál

Kaotikus állapotok uralkodtak a Balaton térségében az idei szezon első kánikulai vasárnapján: a bezárt üzletek előtt dühös turisták ezrei fordultak sarkon és illették a legkülönfélébb jelzőkkel a vasárnapi zárva tartást kitaláló kormánypártokat.

megtekintés

Még atomjaira hullhat Paks II.

Lehet korszerű, biztonságos, csak drága és nincs rá szükség – Az Unió részéről még sok a nyitott kérdés.

megtekintés

Ez a hét is kánikulával indul

Ma is nyári melegre van kilátás, északon ráadásul a fülledtség is növekszik.

megtekintés

Erdogan nyert a török választáson

Nem hivatalos részeredmények szerint a szavazatok hatvan százalékát szerezte meg a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja a törökországi parlamenti választásokon, legalábbis a kormánypárti Yeni Safak konzervatív lap szerint

megtekintés

Plakátrongálás - Orbán Viktortól várnak tájékoztatást

Az MSZP a "kormányzati plakátbotrány" ügyében hétfőn az Országgyűlésben Orbán Viktor miniszterelnöktől vár tájékoztatást - közölte Harangozó Tamás, a párt országgyűlési képviselője vasárnap az MTI-vel.

megtekintés

Közel 4 millió forintért a világ leghosszabb vasútvonalán

A legendás transzszibériai vasútvonal a maga személyforgalomba bevont 9288,2 kilométeres vonalával aleghosszabb a világon.

megtekintés

Patakmederbe zuhant egy turista a Pilisben

A Holdvilág-ároknál történt a baleset.

megtekintés

Andy Vajna egyre agresszívabb

Andy Vajna mostanában már csak akkor mosolyog, amikor cégeiből kiveheti az osztalékot. Orbán Viktor barátja legfontosabb céges érdekeltségeiből tavaly több, mint 3,2 milliárddal gazdagodott.

megtekintés

Orbán öregedett, az ellenfelei egyre fiatalabbak: A hét legjobb infógrafikája

Vajon látható bármi hasonlóság Orbán kormányainak 1999-es, 2011-es és 2015-ös teljesítménye között?

megtekintés

Percenként 90 ezer euróba kerül a G7-csúcstalálkozó

Elkezdődött vasárnap délután a világ hét legfejlettebb ipari országát összefogó G7 csoport vezetőinek németországi csúcstalálkozója a bajor Alpokban fekvő Elmau kastélyszállóban (Schloss Elmau).

megtekintés

Ferenc pápa a Vatikán mellett szállásolja el a hajléktalanokat

Ferenc pápa kérésére szállást alakítanak ki a hajléktalanok befogadására a Szent Péter tér közelében - jelentette be Konrad Krajewski érsek, pápai főalamizsnás vasárnap.

megtekintés

195 nap az űrben az új rekord a női űrhajósok között

Új világrekord született az űrben!!! Samantha Cristoforetti olasz asztronauta vasárnap tölti 195. napját a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén, ezzel búcsút inthetünk a korábbi rekordnak.

megtekintés

Oldalak