Schmidt a könyvet kötelező olvasmánynak minősíti mindazok számára, akik meg akarják érteni, hogy hogyan működnek a félig tekintélyelvű kormányok. Lendvai Horthy Miklóssal, Kádár Jánossal állítja egy sorba, mert mindhárman korszakokat határoztak meg, és tekintélyelvű rendszerek élén álltak. Orbán azonban sok mindenben eltér a másik kettőtől: "hihetetlenül nagyot tud változni ideológiailag, a rendszere a maga és a kormányzó elit gazdagodását szolgálja és hatalmas a külpolitikai mozgástere."

A szerző felsorolta Orbán változásait 1989-től kezdve, azt, hogy hogyan lett liberálisból nemzeti konzervatív, és hogyan figyeltek fel rá Európában 2015-ben, amikor a migráció ügyében több állam szószólójaként szembehelyezkedett A konzervatív politikához azonban már alig volt köze a fellépésének.

"Az Orbán-rendszer fő vonása nem az ideológia, hanem a hatalom megszerzése és megtartása."

A hatalom az államapparátus, a sajtó és egy államhoz közelálló gazdaság ellenőrzésén nyugszik.

Az uniós támogatásokat nagyvonalúan osztogatják Orbán csatlósainak.

Lendvai a könyvében részletesen ismerteti a Magyarország határain túl kevéssé ismert szereplőket és módszereiket. Az orbáni külpolitika elemzésében Lendvai megállapítja: "magyar politikusnak ilyen külpolitikai mozgástere talán fél évezrede nem volt."

Magyarország az EU és a NATO tagja, a Szovjetunió vazallusának helyzetétől eltérően az ország ma egyenjogú, és a szövetségeseivel valós blokádra is képes az EU-ban, de nem elégszik meg azzal, hogy az EU-n belüli politika megváltoztatásához kovácsoljon szövetségeket. Inkább olyan korrupt és tekintélyelvű államok vezetőivel lép szövetségre, mint Oroszország, Kína, Törökország, Azerbajdzsán vagy a vitatott izraeli Netanjahu, akivel osztja a Sorossal szembeni ellenszenvet.

"Az uniós pénzeken nyugvó gazdasággal Orbán Magyarországot olyan tekintélyelvű társadalommá építette át, ahonnan százezrek vándorolnak ki."

Magyarország azonban mindenekelőtt kapu lett az EU stratégiai konkurensei és ellenfelei, mindenekelőtt Oroszország, és újabban Kína számára. Paul Lendvai nem hagy kétséget afelől, hogy Orbánt és politikáját veszélynek tekinti az EU egységére nézve. Megmutatja azonban azt is, hogy Orbán felemelkedése nem lett volna lehetséges a posztkommunisták hatalmi cinizmusa és az ellenzék – Orbán által ügyesen szított – – viszálykodása nélkül.

Ugyanakkor – akárcsak Lengyelországban – a nemzeti tekintélyelvű hatalom a lakosság jelentős részének támogatásán is nyugszik, akik profitálnak a szociálpolitikai intézkedésekből, és akiket az az ígéret tart össze közösségként, hogy majd megvédik őket a külső veszélyek ellen.

“Lendvai szerint nincs kilátás arra, hogy a rezsimnek a közeljövőben vége legyen” – írta Oliver Schmidt Paul Lendvai könyvét ismertetve. (huppa.hu)