h i r d e t é s

Hogyan márkázzuk cégünket?

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Hogyan márkázzuk cégünket?

2020. február 22. - 16:11

Talán nem kell különösebben kifejteni, hogy a gyenge márka kisebb ismertséget eredményez, amely kevesebb ügyfél vagy partner megszerzését is jelenti. Éppen ezért van arra szükség, hogy márkázzuk cégünket.

Felmerülhet bennünk a kérdés, hogy kinek lehet ez hasznos? Szinte mindenkinek! Persze egy helyi fodrász például kivétel lehet, ha már széles vendégkörrel rendelkezik, de azért be kell vallanunk, hogy tulajdonképpen ez is egy márkázási folyamat eredménye, még ha nem is volt annyira tudatos. Hiszen a fodrász neve összefonódott az általa képviselt minőséggel és értékekkel, ezek miatt kezdik el ajánlani az emberek egymásnak, melynek hatására új ügyfeleket szerez.

Beláthatjuk, hogy szükség van a márkaépítésre, de egyáltalán hogyan kezdjünk hozzá? Ebben igyekszünk segíteni!

Célok meghatározása

Mindenképpen a vállalkozásunk céljainak kijelölésével kezdjük a munkát, hiszen ez minden döntés alapja. Fontos, hogy jegyezzük is le, mire jutottunk, hogy a későbbiekben is elő tudjuk venni! Ha kell, tudunk rajta módosítani, de semmiképp ne vesszen a feledés homályába! A célok –rövid-, közép- és hosszútávú egyaránt– pontos meghatározása jó támpontot nyújt minden későbbi teendőhöz és döntéshez. Ha valami jó ötletnek tűnik, de nem egyezik a céljainkkal vagy nem szolgálja azokat, akkor feleslegesen ne vágjunk bele!

Célközönség kiválasztása

Bármennyire is kézenfekvőnek tűnik, hogy akinek a termékünket áruljuk, vagy szolgáltatásunkat nyújtjuk az: mindenki. Ez mégsem jó meghatározás. Kell, hogy legyen egy ennél jóval pontosabb és szűkebb célcsoport, akiknek kommunikálunk, hiszen részben ehhez kell igazítani az egész márkát. Ha tudjuk, hogy a célközönségnek mire van szüksége, akkor megpróbáljuk nekik tetszővé alakítani a céget. Vagy megfordítva, ha összeszedjük a termékünk tulajdonságait és előnyeit, akkor közelebb kerülhetünk ahhoz, hogy kinek lehet leginkább igénye rá. A célcsoport meghatározása történhet demográfiai alapon, vagy viselkedés alapján, a lényeg, hogy pontosan tudjuk, kiknek is árulunk.

A márka tulajdonságainak meghatározása

Miután tudjuk a céljainkat és azt is, hogy kikhez szeretnénk szólni, könnyebben meg tudjuk határozni, hogy mit szeretnénk kifejezni, kommunikálni. Gyűjtsük össze a cég előnyeit, tulajdonságait és a külvilág felé mutatni kívánt jellemzőket, majd ezek alapján határozzuk meg mind a cégnevet, mind az egyéb eszközöket, mint a logó, a szlogen, a színhasználat, vagy a kommunikációs stílus.

Márka terjesztése

Mindezek után el kell juttatnunk márkánkat a megfelelő emberekhez. Kezdhetjük azzal, hogy felmatricázzuk az üzletet, irodát vagy készítünk egy cégtáblát, hogy a helyiek értesüljenek rólunk. Készíthetünk szórólapokat és plakátokat a kicsit szélesebb közönség eléréséhez. Sőt a mai világban emberek sokaságához is eljuthatunk az interneten keresztül. Ehhez hozzunk létre egy céges email címet, amelyet használni fogunk a kommunikáció során és amely tükrözi a nevünket! Továbbá közösségi média oldalak megfelelő használatával is nagy közönséget elérhetünk. A céges weboldal pedig kifejezetten jó szolgálatot tesz, amelyen keresztül egyre többen ismerhetnek meg minket, és válhatnak partnereinkké, ügyfeleinkké.

Forrás: Rackhost.hu