h i r d e t é s

Holttestek meggyalázásával vádolnak egy biológust

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Holttestek meggyalázásával vádolnak egy biológust

2021. június 08. - 19:57

Bomló, méltatlan módon tárolt holttestek, egerek - döbbenetes állapotok egy francia egyetemen

Frédéric Dardel, a Párizsi Descartes Egyetem volt elnöke - Forrás: theinformant.co.nz

Dardel a Párizs-Descartes Egyetemet vezette 2012 és 2019 között - írja a BBC. A portál szerint az egyetem több száz testet kapott kutatási, tudományos célokra bezárása előtt.

2019-ben a L'Express magazin sokkoló információkat közölt az egyetemmel kapcsolatban. Arról írtak, hogy tucatnyi holttestet meztelenül, egymásra fektetve tároltak, a szemüket sem zárták le. A lap úgy írta le a helyet, mint egy tömegsírt Párizs szívében. A beszámoló szerint néhány testet - amely már kezdett bomlásnak indulni - az egerek is megrágtak. Ezeket a holttesteket az egyetem munkatársai inkább elhamvasztották.

Frédéric Dardel ügyvédje, Marie-Alix Canu-Bernard közölte: ügyfele nemrégiben többször is kért kormányzati támogatást a központ felújítására - ezt azonban nem vették figyelembe. A védő szerint a központ nem megfelelő állapotáért ezért az állam volt a felelős. Az ügyvéd szerint Dardel folyamatosan támogatásért lobbizott, de nem kapott támogatást, ami az állam hanyagságát mutatja.

A Testadományozási Központot 1953-ban alapították, és 2019-ben zárták be. A 2020 júniusi kormányzati vizsgálat "súlyos etikai vétségeket" állapított meg az ügyben. Két laboráns asszisztenst is megvádoltak egy holttest meggyalázásával. A Párizsi Egyetem, amelyet tavaly hoztak létre a Párizs-Descartes Egyetem és a Párizsi Diderot Egyetem egyesülésével, most ugyanazon vád alatt áll.

Az egyetem bocsánatot kért az érintett elhunytak családjaitól, az ügynek több mint 170 felperese van. (atv.hu)