h i r d e t é s

Ifjúsági önkormányzat Kecskeméten

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Ifjúsági önkormányzat Kecskeméten

2015. december 02. - 09:00
0 komment
Megalakult a Kecskeméti Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat, amely hétfőn már az Ifjúsági Tanács munkájába is bekapcsolódott, kedden pedig részt vett a Nemzeti Ifjúsági Tanács kecskeméti kerekasztal beszélgetésén. A szervezet célja, hogy párbeszédet alakítson ki az az ifjúság és az önkormányzat között. A jövőben ők már az ifjúságot érintő közgyűlési napirendi pontokat is véleményezni fogják.
 
 

Az országos ifjúsági érdekképviseleti ernyőszervezet, a Nemzeti Ifjúsági Tanács még az év végéig minden megyébe ellátogat. A cél, hogy egy asztalhoz üljenek a fiatalok, az őket képviselő civil szervezetek és a döntéshozók. Kedden Kecskemétre érkezett a rendezvénysorozat. Az eseményen több helyi szervezet is képviseltette magát. A Nemzeti Ifjúsági Tanács alelnöke azt mondta a Hírös Híreknek, a helyi aktualitásokat és a problémákat rendezett formába öntve továbbítják majd a kormányzatnak. 

„Amikor le tud ülni egy asztalhoz egy megyének az ifjúságát képviselő szervezetekből néhány képviselő, a döntéshozói oldalról és a fiatalok oldaláról is néhány szerelő, az nagyon jó, hiszen a beszélgetés az mindig egy közös érték keresését jelenti és a közös megoldásokat is” – mondta Fedor Péter Mózes, a Nemzeti Ifjúsági Tanács elnökségi tagja.

Kecskeméten felpezsdült az ifjúsági élet – erről is beszélt az elnökségi tag, aki kiemelte, a város fantasztikus sikert ért el, amikor bejutott az Európa Ifjúsági Fővárosa legjobb öt pályázója közé. Az ifjúsági élettel kapcsolatosan a jövőben még szorosabb lehet majd az önkormányzat és a fiatalok kapcsolata, hiszen megalakult a Kecskeméti Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat, amelynek célja az eddiginél is gördülékenyebb párbeszéd kialakítása a döntéshozók és a fiatalok között.

„Az önkormányzat is örül, hogy létrejött egy ilyen szerv, és támogatnak. Ez kölcsönös, hiszen mi kérünk tőlük valamit, illetve mi is próbálunk nyújtani nekik valamit” – mondta Józsa Bálint, a Kecskeméti Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat elnöke.

A Kecskeméti Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat elnökségébe 13 fő került be, ők a jövőben az ifjúsággal kapcsolatos közgyűlési napirendi pontokat is véleményezni fogják. A szervezet egyébként kedden már részt vett az Ifjúsági Tanács munkájában is. Országszerte több helyen működik hasonló önkormányzat, az első még 1996-ban alakult meg Kalocsán. 

KTV