h i r d e t é s

Így szavaztak a Londonban élők

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Így szavaztak a Londonban élők

2018. április 10. - 17:02

Drága családom, barátaim, ismerőseim és kedves olvasók!

Forrás: Facebook

Tegnap, egy nagyon profi és lelkes önkéntes csapat tagjaként gyűjtöttem én is a választási információt a zuhogó esőben, szinte egész nap, Londonban.

Közvéleménykutattunk, mert zavar minket, hogy eddig soha nem derült ki, hogy mi is valójában a nyugatra kényszerült magyarok pártpreferenciája.

Ezeket az adatokat, eddig, mindig beolvasztották az otthoni eredményekbe és nem hozták nyilvánosságra. Úgy döntöttünk, hogy ennek véget vetünk és akármi is legyen majd az eredmény, publikáljuk! Hát íme.

Megkérdeztünk több, mint 1000, szavazásra váró, sorban álló embert, akik egy anonim, 30 másodperces ürlapot kitöltve nyilatkoztak. Hogy ne lehessen minket csalással gyanúsítani, minden papírhoz egy letéphető ellenőrző szelvényt csatoltunk, hogy bárki visszakereshesse, hogy a szavazatát megfelelően rögzítettük.

Az eredmény nem végleges és nem auditált még, de egy kb. gyors összegzés után ez jött ki.

---> Szeretném, ha tudnátok, hogy rajtunk, nyugaton élő magyarokon tényleg nem múlott!

De ha csak rajtunk múlott volna, a Fidesznek nemhogy 2/3-a nincsen, hanem, mint pártszövetség a KDNP-vel, kiestek volna a parlamentből!

Annak eldöntését, hogy vajon miért lett odahaza kétharamad és hogy milyen viszonyban van egymással a kiegyensúlyozott tájékoztatás, az állami milliárdokból finanszírozott gyűlöletkampány és agymosás az eredményekkel, illetve annak a kérdésnek az eldöntését, hogy vajon miért nem lehet visszakereshető módón rögzíteni a szavazatokat, mindenkinek a saját fantáziájára bízom.

Megjegyzés: Személyes adatokat nem gyűjtöttünk, a kérdőív teljesen anonim volt. Az embereket véletlenszerűen szólítottuk meg, és azért mentünk 1000 személy fölé, hogy az eredmény statisztikailag is szignifikáns legyen. A nyugati magyarok pártprefernciája +/-3%-os hibahatárral ezen számok körül alakulhatott most Vasárnap.

 

Forrás és kép: Facebook