h i r d e t é s

Így ünnepeljük a költészet napját

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Így ünnepeljük a költészet napját

2015. április 11. - 15:48
0 komment

Országszerte irodalmi előadóestekkel, könyvbemutatókkal, költőtalálkozókkal, koszorúzásokkal, közös versmondásokkal, filmvetítésekkel, rendezvényekkel tisztelegnek a magyar líra előtt Magyarországon és a határon túl is.

A költészet napját 1964 óta minden évben április 11-én, József Attila születésnapján tartják Magyarországon.

Az ünnep alkalmából a Nemzeti Színházban idén is megrendezik a Versünnep Fesztivált, a Vígszínház társulatának tagjai kedvenc verseikkel köszöntik a magyar költőket, a Katona József Színházban pedig a Faustból tartanak felolvasást.

A tizedik Versünnep Fesztiválon a jelentkezőket most először a vers- és prózamondás mellett énekelt vers és versmegzenésítés kategóriában is várták. A hivatásos előadóművészek, valamint a színművészeti egyetemek és szakirányú felsőoktatási intézmények hallgatói számára kiírt verseny döntője a budapesti Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán lesz szombaton. A döntőt megelőzően egész napos program várja az érdeklődőket a Nemzeti Színházban.

A Pesti Magyar Színház versírópályázatot írt ki 7-14 éves gyerekek számára, a pályázatra érkezett műveket a színház alkotói csapatából három szerző, Balázs Ágnes, az Andersen, Berg Judit, a Rumini és Böszörményi Gyula, az Almaszósz című darab írója zsűrizte. A győztes alkotást a szombat délutáni gyerekelőadás, az Andersen előtt olvassák fel a nézőknek.

Öt verseskötettel ünnepli a költészet napját a Libri Kiadó: a Darwin rágyújt az űrben című rendezvényen Kemény Zsófi, Dékány Dávid és Sirokai Mátyás könyveit, valamint a Slam.Pont antológiát mutatják be szombat este a Corvintetőn, míg délelőtt a Mesemúzeumban Lackfi János és Vörös István Apám kakasa című kibővített kötete lesz a középpontban.

Csongrádon emlékülés, koszorúzás, rendhagyó irodalomórák színesítik azt a költészet napjához kapcsolódó programsorozatot, amelyet tizenhatodik alkalommal rendez meg szombaton az Alföld Művészeti Egyesület Faludy György Irodalmi Műhelye és a Magyar Irodalomtörténeti Társaság (MIT) megyei tagozata, Lillafüreden pedig mindenki elmondhat egy verset a Palotaszálló függőkertjében, ahol 1933-ban József Attila megírta a magyar líra egyik legismertebb költeményét, az Ódát.

 

MTI / hvg.hu (Címlap: József Attila - Forrás: korosi.hu)