h i r d e t é s

Így utaztatják és túlóráztatják tovább a rendőröket

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Így utaztatják és túlóráztatják tovább a rendőröket

2018. január 22. - 13:44

Korábban létezett ugyanis egy 24 órás szolgálat ellátási forma. Ennek a lényege az volt, hogy 24 órát tölt szolgálatban (4 óra pihenővel), majd 72 óra pihenő jár neki. - írja a helyivalasz.hu.

Több még aktív kolléga említette nekem az elmúlt évben, hogy sokkal többször kell vidékről bejárnia járőrözni, többet utazik, miközben valahogy többet is túlóráztatják, miközben az ellenkezőjét hangoztatja a vezetés.

Minderről a civilek szinte semmit sem tudnak

– írja az egyenruhaban.hu.

Hasonló 24-72-es ügyeleteket vagy szolgálatokat a civileknél is találunk, a rendőröknél viszont jellemzően már nem. Pedig ez hatalmas könnyebbséget jelentett azoknak, akik vidékről jártak mondjuk a fővárosba szolgálatot teljesíteni – és ezért alkalmanként lehet, hogy órákat utaztak.

Illetve: utaznak még most is, csak éppen 12-24-12-48 órás beosztásban dolgozva. Többször annyi utazást jelent ez, ami már önmagában megterhelő. (Sőt, ha figyelembe vesszük azt, hogy az Unió egy 2015-ös ítélete szerint azoknál, akik nem rendelkeznek állandó vagy szokásos munkavégzési hellyel, elméletileg az utazási idő is a munkaidőbe számít, még súlyosabb a helyzet.)

De azok, akiknek a 24 órás szolgálat már nem elérhető, arról is beszélnek, hogy a 12 órás szolgálatok sokszor nem ennyit jelentenek, sokkal reálisabb volna 14-16 óráról beszélni.

De nem mindenhol szűnt meg a 24 órás szolgálat…

A legmagasabb helyről a TMRSZ azt a választ kapta, hogy nem csak most túlságosan leterhelt és kis létszámú az állomány ahhoz, hogy a 24 órás szolgálat megvalósítható legyen, de a jövőben előre láthatólag nincs is esély a visszahozására.

Ami érdekes, hiszen a létszámhiányt általában inkább takargatják, s az elmúlt évben inkább azt ígérgették, hogy a 24 órázást mielőtt visszahozzák.

Persze ott, ahol határvadászokat foglalkoztatnak, és egyébként is kevés az ember, nem jelent gondot mindez – ott még mindig létezik a 24 órás szolgálati forma. Persze, hiszen ez így, ahogyan a TMRSZ is fogalmaz, sokkal inkább mézesmadzag.

Azzal nem sokat törődnek, hogy az állomány tagjai mit szeretnének, vagy egyáltalán mi a kevésbé megterhelő számukra, elvettek egy kényelmesebb szolgálati formát. De megtartották ott, ahol a legnagyobb szükség van emberekre.

A parancsnok úr még azt is megjegyzi, hogy mivel a Készenlétei Rendőrsége 3000 fővel bővítették, ma már szinte mindenki a lakóhelyéhez közel eső határvadász bevetési osztályon dolgozhat. (Érts: a legrosszabb körülmények között, rossz szállással, élelmezéssel félig megfagyhat. De ez egy másik cikk témája.)

2010 óta nem az első olyan eset ez, amikor az egyenruhásokat minden ellenvetést figyelmen kívül hagyva, egyeztetés nélkül rosszabb helyzetbe hozzák. A korkedvezményes nyugdíj eltörlése, a folyamatos egyenruhacserék… Bele se kezdjünk a sorba. Furcsa, hogy a politikai nyilatkozatokat követve kevesen állnak ki a rendőrök mellett.

A Jobbik viszont következetesen teszi ezt, ami talán furcsa is. Annál is inkább, hiszen a rendőröket sokszor egyszerű eszközként használják ellenük (és persze más ellenzékiek ellen is, csak a mérték különbözik).

helyivalasz.hu