h i r d e t é s

Így vált köddé 330 milliárd

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Így vált köddé 330 milliárd

2017. november 14. - 12:08

Mindent elkövet a kormány annak érdekében, nehogy nyomon követhető legyen, hová tűnt az elmúlt évek alatt 330 milliárd adóforint. Orbánék szerint elvesztett közpénz jellegét – valójában adóforint, amely zömmel a foci feneketlen gyomrában végezte. - írja a b1.blog.hu.

Forrás: b1.blog.hu

Nem közpénz - érvel a kormány, érvelnek a kegyelt fociklubbok, semmire való akadémiák, ha a társasági jövedelemadóból a költségvetésbe be nem folyó támogatásról kérdezi őket a nyilvánosság.

A TAO-rendszer elleni perek részben már megjárták a legfelsőbb bírói fórumot is, ahol kimondatott: bizony nem veszett el a TAO közpénz jellege, vagyis az ezzel kapcsolatos adatok közérdekűek, azokat ki kell adni. Akkor is, ha kényelmetlen.

(Persze mi más is lenne a TAO, mint közpénz – hisz ezzel érvelt a rendszer bevezetésekor az Európai Bizottságnak az Orbán-kormány.

Amikor ennek következményeivel szembesül, még a csillagokat is hajlandó lehazudni az égről.)

Márpedig fenemód kényelmetlen. A rendszer orbáni bevezetése óta 330 milliárd forint folyt el ily módon. Ez persze a teljes költségvetést nézve nem a legnagyobb tétel, de a 2012-es bevezetés óta az összes társasági adó 10 százaléka ment el sporttámogatásra

. Abból is leginkább a roppant sikeres focit dotálták a vállalkozások. A legtöbbet természetesen a világszínvonalú, fiatal reménységek tucatjait kibocsátó felcsúti fociakadémiának.

Jaj, bocsánat, szakértő kollégánk most jelezte: a magyar foci nem is annyira világszínvonalú, mint amit a bőkezű szponzorálás indokolna. Felcsúton egyetlen fiatal sem játszik a csapatban, a válogatott pedig legközelebb a nyugdíjas döglött fókákkal készül ikszelni. Persze tudjuk, ki a hibás mindezért: elmúltnyolcév. Mármint, izé, az elmúltnyolcév előtti elmúltnyolcév. Bocsánat.

De gyorsan tisztázzuk: a labdarúgás állami szponzorációja akkor sem állná meg a helyét egy szabadversenyre épülő kapitalizmusban, ha a dotálás eredményeként a nemzeti tizenegy a top háromban lenne a világon. Ugyanis a klubok teletömése adóforinttal legutóbb az átkosnak nevezett szocializmusban volt divat. Akkor volt politikai kérdés, hogy a Honvéd megveri e a Fradit, és hogy teljesít a Vasas.

Akkor és ma. Orbán szocializmusában sem engedhető a piaci törvények érvényesülése a felcsúti Maradona hobbijában - sem.

De elég lenne kezdetnek, ha ezzel a 330 milliárddal számolnának el végre.

Szerző: ashwood/b1.blog.hu