h i r d e t é s

Imareggeliket tart a keresztény értékek védelméért a CÖF

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Imareggeliket tart a keresztény értékek védelméért a CÖF

2019. december 03. - 06:50

Csizmadia László szerint vissza kell verni a vágyak és az önmegvalósítás diktatúráját. 

Illusztráció: MTI

Imareggeliket rendez kéthavonta a Civil Összefogás Fórom (CÖF) - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA), hogy így inspirálja Európa népeit a keresztény értékek védelmére - jelentette be a CÖF alapítója hétfőn Budapesten.

Csizmadia László közölte: ez annál is inkább szükséges, mert a hit gyengült és az "identitásunkat, civilizációnkat meghatározó vallásunkat" számos támadás érte az elmúlt időszakban.

A CÖKA kuratóriumának elnöke emlékeztetett arra is, hogy a világon 300 millió keresztény szenved el üldöztetés a szülőföldjén.

Eközben - folytatta -

technokrata és lelketlen szervezetek közvetítik a vágyak és az önmegvalósítás diktatúráját.

Ezzel szembe kell szállni a szentlélek segítségével - fogalmazott Csizmadia László az első imareggelit megelőző sajtótájékoztatón.

Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára felidézte: a magyar kormány számos lépést tett a világban az üldözött keresztények védelme érdekében, és fontosnak tartja, hogy együttműködjön az ezt támogató civil szervezetekkel.

Az elmúlt időszak egyik legaggasztóbb jelensége, hogy a kontinensre olyan emberek érkeznek tömegesen, akik ellenségüknek tekintik a keresztényeket. A migráció és a keresztényüldözés tehát összefügg, ezért meg kell védeni a határainkat, saját polgárainkat, európai életformánkat

- jelentette ki.

Ma a kereszténység gyakran szembe kerül egyfajta populáris szubkultúrával, az értékvesztés pedig értéktelenséghez, a társadalom kötőszövetének meglazulásához vezet

- folytatta. Ennek a folyamatnak a megfordításában segíthetnek a hiteles civilek, mert amit ők mondanak, azt könnyebben elfogadják az emberek - mondta a helyettes államtitkár.

Barsi Balázs ferences szerzetes a sajtótájékoztatón felhívta a figyelmet arra, hogy az ima által kapcsolatba lépünk Istennel, az étkezés által pedig részévé válunk az univerzumnak.

(MTI)